2024. április 23., kedd

„Minél messzebb megyek, annál jobb visszajönni”

Nászút Thaiföldön

Tölgyesi Hubát nem kell bemutatni a Magyar Szó olvasóinak. Az Origo Egyesület elnökeként különböző rendezvények szervezői között találkozhattunk nevével, Társaival együtt ő álmodta meg évekkel ezelőtt -- az azóta folyamatosan megrendezésre kerülő -- Origo Open Festet, illetve a Szármafesztivált. Az utóbbi időben Topolya Község Idegenforgalmi Szervezetének megbízott igazgatójaként dolgozik. Felesége, Hédi az Újvidéki Egyetem Műszaki Karának architektúra és urbanizmus szakának végzős hallgatója, diplomamunkájában az ökoépítészettel foglalkozik. Tölgyesiék a tavalyi év végén háromhetes nászúton voltak Thaiföldön. Az utazásról, az ott szerzett tapasztalatokról, gasztronómiáról, szokásokról és az itthon maradásról kérdeztük őket.

A Miért éppen Alaszka mintájára, indítsunk azzal, Miért éppen Thaiföld?

Huba: Nagyon szeretünk utazni, sok olyan ország van a világon, amelyet szeretnénk meglátogatni, és a tavaly júliusi esküvőnkön úgy alakult, hogy Hédinek a menyasszonytáncon sikerült összetáncolnia egy ekkora út árát, és konyhabútor helyett Thaiföldet választottuk, mivel úgy vagyunk vele, hogy inkább utazunk, mint hogy anyagi dolgokra költsünk. Délkelet-Ázsia valahogy mindig is vonzott bennünket. Először Indián gondolkodtunk, de az egyik barátunk, aki már többször is járt ott, azt mondta, hogy elsőre nem ajánlja azt az országot, mivel túl szélsőséges, és egyfajta kulturális sokk éri az embert. Thaiföld jó kiindulópontnak tűnik Délkelet-Ázsia megismeréséhez.

De gondolom, a kulturális sokk nem maradt el?

Hédi: Azok az ismerőseink, akik már jártak azon a vidéken, úgy készítettek fel bennünket, hogy egy egészen más világra számítsunk. A kulturális sokk bekövetkezett, de ez abszolút pozitív sokk volt. A kettősség az, ami elsőként szembetűnik az egész országban. Amerre jártunk, a szegénység és a gazdagság nagyon közel állnak egymáshoz, felváltva találhatóak egymás mellett. Egy hatalmas felhőkarcoló mellett egy bambuszházas nyomornegyed van, és ezek váltakoznak. Emellett nagyon erős a vallás, a buddhizmus nyomaival találkozhatunk minden házban. A vallás is az egyik oka volt annak, hogy ezt az országot választottuk. Korábban is érdekelt bennünket a buddhizmus, és szerettük volna megtapasztalni, hogy milyen a való életben. Azt figyeltük meg, hogy nagyon sok ember gyakorolja a vallást, úgy érzem, többen, mint nálunk. Az tetszett a legjobban, hogy rengeteg templom van, amelyek a nap folyamán állandóan nyitva vannak, és tele vannak mindenféle kincsekkel, az aranytól kezdve a virágokon keresztül az ételekig és az italokig mindenfélével. Nincs attól való félelem, hogy esetleg lopnának egy ilyen helyről, hanem oda mindenki csak visz. Nagyon szép ez a kapcsolat a vallás és az emberek között. A kint élő magyaroktól is azt hallottuk, hogy a dolgainkat nem kell félteni az ottaniaktól. A turisták ugye más kérdés...

Huba: Az utóbbi időben egyre inkább kiábrándultunk ebből a mi keresztény világunkból. Egyre több negatív dolgot hallunk, és a keleti vallás egy kis felüdülést is jelent. Teljesen másként élik meg az emberek, nincsenek kötöttségek, nincs az a rengeteg törvény; nálunk főleg a tiltásokra épül a dolog, amott pedig inkább a szabadságra. Ami teljesen más viszonyulást jelent a természethez, az elődökhöz, a halálhoz. Bangkokban ellátogattunk a három legfontosabb templomhoz. Természetesen ezeken a helyeken rengeteg turista is van. Érdekes, hogy volt velünk egy thai vezető is, aki folyamatosan biztatott bennünket, hogy vegyünk részt az imádkozásokban.

Hédi: Kezdetben vonakodtam ettől, mivel tiszteletlenségnek éreztem, hogy nyugatiként részt vegyek ebben a procedúrában. De ez az invitálás is azt bizonyítja, hogy ez egy nyitott dolog; akit érdekel a buddhizmus, annak mindent megmutatnak. Természetesen megvannak az alapvető kulturális normák, amelyeket be kell tartani, például hogy a lábbelit le kell venni, nemcsak a templomokban, de némelyik boltban is, hisz a lábat, a cipőt tartják a legpiszkosabb dolognak.

A valláson kívül milyen emlékeitek vannak Bangkokból?

Huba: Négy napot töltöttünk Bangkokban. Eszméletlen dolog volt megélni, hogy mekkora távolságok vannak egy tizenkétmilliós metropoliszban. A város több mint száz kilométer, könnyen eltéved az ember. Egyik este haza kellett taxiznunk a belvárosból, és a sofőr, akihez beszálltunk, még életében nem volt abban a városrészben, ahová vinnie kellett bennünket. Kezdetben vonakodott is, mert nem ismerte a környéket. A városban rengeteg az ember, nagyon nagy a forgalom. Rengeteg a robogós, főleg motort használnak, elsősorban a szegényebbek. Már csak a távolságok miatt is képtelenség gyalog közlekedni.

Hédi: Érdekes volt még megfigyelni, hogy bárhol megfordultunk, mindenhol fiatalok dolgoznak, és ők tartják el a szüleiket, nagyszüleiket.

Huba: A családi házak kicsik, maximum egy-két helyiségből állnak, az emberek az életük nagy részét az utcán töltik, ott főznek, esznek, a gyerekeket ott fürdetik, szinte csak aludni húzódnak be a házba. Persze a trópusi éghajlatnak köszönhetően ezt megengedhetik maguknak. És ez a klíma kihat a közérzetükre is. A szegénység ellenére is nagyon pozitív embereknek ismertük meg a thaiokat. A szegényeken nem látszik az a stressz, amely a nyugatiakon. Minden megy, ahogy kell, csak legyen egy kis ennivaló, és azután ők elvannak. Mindenki mosolyog, viszont angolul nagyon rosszul beszélnek, nagyon oda kell figyelni, hogy mit mondanak.

Gondolom, közelebbi kapcsolatba kerültetek a thai konyhával is. Milyen volt a helyszínen megtapasztalni az ízeket?

Huba: Mindketten nagy gurmanok vagyunk, és nagyon szeretjük a keleti konyhát. Ázsiára jellemző a rengeteg utcai kifőzde, sütöde. Például egy robogóra felszerelt kis konyhával rengeteg ember járja az utcákat, egy órahosszáig az egyik utcában, utána egy másikban, és ott sütnek. A lényeg, hogy legyen egy sütőfelület. Sok ételt megpróbáltunk, annak ellenére, hogy figyelmeztettek bennünket, hogy vigyázzunk az utcai árusoknál a higiéniára. Természetesen erre oda kell figyelni, de azt tapasztaltuk, hogy a legjobb az utcán enni, mert olcsóbb is, és az ember szeme előtt készítenek el mindent. Látod, hogy mit tesznek bele, mit csinálnak, úgyhogy semmi probléma nem volt az ételekkel, amelyek nagyon finomak, gazdagon fűszerezettek; erre külön oda kell figyelniük az európaiaknak, hogy jelezzék, ha nem szeretnék túl csípősen enni az ételt. Mindenhol házi készítésű szószokkal, fűszerkeverékekkel találkoztunk.

Hédi: A legkülönlegesebb ételek természetesen a rovarok. Én inkább messziről szemléltem ezeket, viszont Hubának muszáj volt férfiasan kipróbálnia, úgyhogy ő megkóstolta a kisszöcskét meg a nagyszöcskét. Ezeket jól megsütik, megfűszerezik, és olyan csipszszerű az egész. Az ételeket kizárólag rizskörettel eszik, az az alap, nem fogyasztanak kenyeret. Sok zöldséget esznek, és mindenféle húst. Nagyon sok gyümölcsöt ettünk, ananászt például. Az itteni ember el sem tudja képzelni, hogy milyen a friss, érett ananász. Az édességeik is különlegesek, ezeket is az ember orra előtt készítik el friss gyümölcsökkel.

Ázsiáról sokaknak a piacok jutnak eszükbe. Gondolom Thaiföldön is találkoztatok velük.

Hédi: Igen, rengeteg piac van. Vannak vándorpiacok, állandó piacok, például Phuketen egy templomudvarban éppen úgy, mint Topolyán kedden és szombaton. Voltunk úszópiacon, ez egy csatornarendszeren kialakított piac, ahol csónakon lehet közlekedni. Van vasúti piac is, ahol a vasút két oldalán vannak az árusok, és naponta kétszer, amikor megjön a vonat, az árusok összeszedik az áruikat, és miután elment, visszapakolnak.

Huba: Mindenféleképp izgalmas látvány egy-egy piac, mert annyira színesek; rengeteg tengeri hallal, gyümölccsel, ajándéktárggyal, szuvenírrel lehet találkozni, érdemes kimenni már csak nézelődni is. A boltokban főleg ruhaneműket, műszaki cikkeket lehet venni.

Hédi: És nagyon fontos, hogy a piacokon mindenre alkudni kell, de nemcsak tíz-húsz százalékot, hanem olykor nyolcvanat is. Volt olyan, hogy lealkudtunk egy kicsit a banán árából, és az árus elnevette magát, majd odarakott még egy csomagot a mellé, amit kifizettünk.

Említettétek, hogy Bangkokban csak néhány napot töltöttetek, merre jártatok ezenkívül?

Huba: Bangkokot követően Phuketra, egy szigetre repültünk, ahol két hetet töltöttünk. Ez egy igazi trópusi paradicsom. A thai strandok tényleg olyanok, mint a képeslapokon, gyönyörű, azúrkék víz, fehér homokos parttal; rengeteg nyugati és főleg orosz turistával. Béreltünk robogót, ami nagyon olcsó volt, így két keréken próbáltuk felfedezni a szigetet, eljutottunk a fővárosba Phuket Townba, voltunk a Big Buddha szobornál, amely a legnagyobb szobor Thaiföldön.

Hédi: Inkább a nyugodtabb helyeket kedveljük, és robogóval olyan strandokra is eljutottunk, ahol nincs sok turista. Egyszer átmentünk Patongra, amely egy bulizóna; mindenhol bárok, szórakozóhelyek, mintha az lenne a cél, hogy a nyugatiak otthon érezzék magukat. Nekünk nem tetszett, mert nem azért mentünk oda, hogy ugyanazt lássuk, mint itthon. Inkább igyekeztünk felfedezni a kevésbé látogatott helyeket. Sokat kirándultunk, különböző programokon vettünk részt, például fürdésen az elefántokkal, hajókiránduláson, Huba búvárkodott.

Terveztek-e visszamenni, vagy inkább másfelé vennétek az irányt a jövőben?

Hédi: A következő utunk, lehet, szintén Délkelet-Ázsiába vezet majd, csak akkor meghúzzuk egy kicsit Ausztráliáig.

Huba: Indiáról sem mondtunk le, de most elkezdtek érdekelni bennünket a délkelet-ázsiai országok, Vietnam, Mianmar, és a szigetek, Malajzia, a Fülöp-szigetek.

Térjünk egy kicsit vissza Vajdaságba, mindketten kiveszitek a részeteket a közösségi életből. Azt hiszem, nem hagyhatjuk ki a kérdést, amit minden vajdasági fiatalnak feltesznek az utóbbi időben. Menni vagy maradni?

Hédi: Menni akarunk nagyon sok irányba, világot látni, megtapasztalni más kultúrákat, de azért mindkettőnket húz vissza valami. Itt vannak a gyökereink, és itt képzeljük el a központot.

Huba: Ahhoz, hogy az ember értékelni tudja a helyet, ahova született, látnia kell a világ többi kultúráját, országát is, hogy legyen viszonyítási alapja. Valahogy úgy vagyok vele, hogy minél messzebbre megyek, annál jobb visszajönni. Persze érthetőek azok az okok, amiért elmennek a fiatalok, viszont nem mehet mindenki el. Ha mindannyian elmennénk, akkor is jönne ide valaki, aki igyekezne jobbá tenni ezt a vidéket, és bennem van, hogy akkor már ne legyen más, hanem próbáljunk meg mi valamit. Sok barátunk külföldön van, de úgy gondolom, hogy mindenkinek, főleg a fiataloknak fel kell magukat találniuk. Ha valaki keres, az talál, ami utána újabb és újabb lehetőségeket nyithat meg.