2024. március 29., péntek

Nehéz helyzetben az egészségház

Öt évre szóló ifjúsági cselekvési tervet fogadott el a magyarkanizsai községi képviselő-testület

Az elmúlt időszak egyik legnehezebb pénzügyi évét zárta 2015 végén a magyarkanizsai egészségház, amelynek adóssága megközelítette az 56 millió dinárt. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy a múlt évet 59,1 millió dinár hiánnyal kezdte az intézmény, akkor már a pénzügyi helyzet javulásáról beszélhetünk – hangzott el a többi között a községi képviselő-testület tegnapi, XXXII. ülésén.

Az egészségház tetemes összeggel tartozik a gyógyszerbeszállítóknak (Gergely Árpád felvétele)

Az egészségház tetemes összeggel tartozik a gyógyszerbeszállítóknak (Gergely Árpád felvétele)

Az egészségház tavalyi munkájáról tartott beszámolójában dr. Körmöci László igazgató kiemelte, hogy a takarékosság és a foglalkoztatottak létszámának a csökkenése ellenére tetemes az adósság, amelynek zöme a gyógyszerek és a gyógyászati anyagok ki nem fizetett számláiból ered. A hiányt eddig évről évre maga előtt tudta görgeti az intézmény, az idei év azonban vízválasztó lehet.

A helyzetet ugyanis súlyosbítja, hogy a gyógyszereket közbeszerzés útján kell megvásárolni, ami miatt elesik az intézmény a beszállítóktól eddig kapott kedvezményektől. Az Egészségbiztosító Intézet a felére csökkentette a gyógyszerekre jóváhagyott pénzt. Félő, hogy az egészségház az idén óriási pénzügyi nehézségekkel találja magát szemben, és a közbeszerzésből kieső gyógyszerforgalmazók megpróbálják minden eszközzel, akár jogi úton is behajtani a felhalmozódott adósságot. A községi képviselő-testületnek a jövőben növelni kellene a helyi egészségügy támogatását, ha a jelenlegi szinten kívánják megőrizni a betegellátást.

A testület a község ingerenciájába tartozó oktatási és művelődési intézmények, valamint a közvállalatok tavalyi munkájáról szóló beszámolókat fogadott el. Az ellenzéki UKROK képviselőcsoport szinte minden beszámolóban próbált kifogást találni, leghangosabban a községi tanács munkájáról szóló jelentést bírálták, de a többség mindezt csak választások előtti pontszerzésnek minősítette, mivel valós érveket nem tudtak felsorakoztatni állításaik alátámasztására.

A testület megvitatta az elkövetkező öt évre szóló helyi ifjúsági akciótervet is, amelyről Bödő Marianna számolt be. Elmondta, hogy héttagú csapat állította össze a terveket több száz községbeli fiatal önkéntes internetes kérdőívkitöltése alapján. Az ifjúsági akciótervvel lapunk hamarosan részletesebben is foglalkozni fog.