2024. március 29., péntek

Megegyezés plakátragasztásügyben

(Fotó: Kecskés István)

(Fotó: Kecskés István)

A nagybecskereki kommunális rendőrség, a politikai pártok és a polgárok csoportjainak képviselői tegnap megegyeztek abban, hogy az előttünk álló választások – beleértve a plakátok ragasztását – az egymás tiszteletben tartása és a tolerancia jegyében teljenek. A választási kampány részvevői megígérték, hogy a plakátok ragasztása alkalmával kerülik az incidenseket és egymás lejárattatását. Akörül sem volt vita, hogy a választások után a plakátokat el kell majd távolítani a közterületekről.
Igor Virijević, a nagybecskereki kommunális rendőrség vezetője elégedettségét fejezte ki, hogy a megbeszélésen képviseltette magát a politikai pártok többsége, és hogy Nagybecskerek ebből a szempontból elsőként próbál példát mutatni Szerbiában. Kijelentette, hogy a kommunális rendőrség a kampány idején plakátragasztás miatt nem fog büntetéseket kiróni. Mint mondta, tisztában vannak azzal, hogy mennyire fontosak a választások a politikai pártok részére, de azzal is, hogy nincs elegendő, plakátragasztásra alkalmas közfelület a városban. Szerinte az is fontos, hogy a pártok képviselői megegyeztek abban, hogy a választások után el kell távolítani a plakátokat – vagyis, hogy a város tisztasága mindannyiunk érdeke.