2024. március 28., csütörtök

Hajók, csalik, puskák

Megnyílt Belgrádban a halászati, vadászati és hajózási kiállítás

Tegnap délután nyitották meg a 38. Nemzetközi Halászati, Vadászati és Nautikai Kiállítást Belgrádban, amelyen 80 hazai és külföldi kiállító vesz részt mintegy 3500 négyzetméteren.

Az április 3-ig tartó kiállításon a hajózás szerelmesei megismerkedhetnek a hazai hajóépítéssel, összehasonlítva a kis hajógyártókat a nagy világvállalatokkal. Az Észak-amerikai és az európai hajógyárak mellett ezúttal először mutatkoznak be brazil gyártók is. A kiállításon, a hagyományokhoz híven, az érdeklődők számos hazai és külföldi, illetve behozatali hajózási felszerelést láthatnak, hajómotorokkal ismerkedhetnek meg, és hajókat is megtekinthetnek. A vásárt jóformán még meg sem nyitották, nyomban gazdára talált a Monterey 360 SC, az idei legdrágább, kiállított hajó. Ára 380 ezer euró.

A kiállításon a hajózás mellett a vízi sportok is helyet kaptak, így vízisportkellékek is találhatók, de a hajóturizmus kellékei sem maradhattak ki, így használt hajók, hajószállításhoz szükséges kellékek, és a szükséges irodalom sem hiányzik.

A hajózási felszerelés mellett halászati kellékek, horgászbotok, csalik, valamint vadászpuskák és töltények kiállítására is sor kerül. Vagyis e téren is bemutatkoznak a hazai és a külföldi vadászpuskákat gyártó cégek.

Beograd, 30.03.2016. -Otvaranje Medjunarodnog sajma nautike, lova i robolova, danas  na Beogradskom sajmu u Beogradu. (BETAPHOTO/BRANISLAV BOZIC/MO)

Beograd, 30.03.2016. -Otvaranje Medjunarodnog sajma nautike, lova i robolova, danas na Beogradskom sajmu u Beogradu. (BETAPHOTO/BRANISLAV BOZIC/MO)

Dr. Milan Colić sebész a kiállítás megnyitóján arról beszélt, hogy a hajózás, a vadászat és a halászat a szabadban való színvonalas időtöltést jelent, Dragan Šormaz, a Szerbiai Vadászszövetség elnöke pedig rámutatott arra, hogy az ország területén 250 vadászegyesület működik, és ezek összesen 80 ezer tagot számlálnak.

A négyes csarnok előtt szervezik majd meg a használt hajók tőzsdéjét. Az udvarban állítják fel azokat a hajókat is, amelyeket a méreteik miatt nem tudnak bevinni a kiállítócsarnokba.

A kiállítás mindennap délelőtt 10 és este 7 óra között tart nyitva. A belépődíj 300, a csoportos látogatás esetén 200 dinár. A parkolásért pedig 100 dinárt kell fizetni. Minden kiváltott jegy után a kiállításra látogatók hajózási utalványt kapnak, és ezt a Dunán és a Száván töltött hajózásra használhatnják ki.

A hétvégén halász- és vadászkülönlegességekben, vadpörkölt és halászlé készítésében mérik össze tudásukat a főzőmesterek.

A szervezők 10 ezer látogatóra számítanak ez előttünk álló napokban.