2024. április 20., szombat
ROSTOVÁNYI ZSOLT

Az iszlámellenesség a terroristák malmára hajtja a vizet

A Corvinus Egyetem rektora szerint ahhoz, hogy eredményesen fel lehessen számolni az Európában lévő alvó sejteket, a helyi muszlim közösségek maximális együttműködésére van szükség.

Rostoványi Zsolt az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában azt mondta: a titkosszolgálatoknak lehetnek információik, sejtéseik, de nagyon nehéz egészen pontosan felderíteni hol vannak az alvósejtek. Általában ugyanis olyanokról van szó, akik Európában születtek, itt szocializálódtak, aztán hirtelen egy akciót hajtottak végre. Ezért is fontos, hogy azok a közösségek, ahol ilyenek élhetnek, együttműködjenek – fejtette ki.

A rektor felidézte, hogy a brüsszeli robbantások után a muszlim közösségek és imámok is azzal a kéréssel fordultak a belga kormányhoz, hogy legyen erőteljesebb az együttműködés. Rostoványi Zsolt kiemelte, hogy a muszlim közösségek elsöprő többsége ellenzi az ilyen cselekményeket, és nem szeretné, hogy ezek miatt a muszlim közösségek egészét bélyegezzék meg.

A szakértő szerint a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezethez köthető emberek célja a félelemkeltés is, ezért is „borzalmasan fontos”, hogy milyen a reakció „az európai befogadó társadalmak” részéről. Kiemelte, hogy az általánosítás, az iszlámellenesség a „terroristák malmára hajtja a vizet”, mert éppen az a szándékuk, hogy törésvonalat hozzanak létre.