2024. április 19., péntek

Tovább nőtt a foglalkoztatottak száma

Elemzők szerint elérhető a hat százalék alatti munkanélküliségi ráta

A tavaly december és idén február közötti időszakban 6,1 százalékos volt a munkanélküliségi ráta, egy év alatt 71 ezerrel 275 ezerre csökkent az állástalanok száma, és 1,6 százalékponttal az arányuk – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A férfi munkanélküliek száma egy év alatt 40 ezerrel, a munkanélküliek aránya 1,8 százalékponttal csökkent 6,1 százalékosra. Csak hajszálnyival magasabb, 6,2 százalékos a női munkanélküliség, 1,5 százalékponttal alacsonyabb, mint egy éve és 31 ezer nő talált állást.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint 2016. február végére a nyilvántartott álláskeresők létszáma 14,9 százalékkal, 367 ezerre csökkent egy év alatt.

A foglalkoztatottak átlagos létszáma 4,241 millió volt a tavaly december és idén február közötti időszakban, 117 ezerrel több, mint egy évvel korábban – közölte a KSH.

Az összességében 117 ezres növekedéshez az elsődleges munkaerőpiac 62 ezerrel járult hozzá, a közfoglalkoztatottak köre 45 ezerrel bővült, külföldi telephelyen pedig 10 ezerrel dolgoztak többen.

Az illetékes tárca részéről Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára értékelte keddi budapesti sajtótájékoztatóján a KSH legfrissebb foglalkoztatási adatait.

„Két éve 4 millió felett van a foglalkoztatottak száma Magyarországon, a munkanélküliségi ráta pedig 11 éve nem volt ilyen alacsony” – hangsúlyozta az államtitkár.

A 2010-es kormányváltás óta 532 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak létszáma, és már 4,2 millió fölé emelkedett. A növekedés döntően a versenyszférában történt, itt 317 ezres bővülés volt – fejtette ki az államtitkár.

„A gazdaság fejlődése mellett a kormány foglalkoztatáspolitikai intézkedései is segítették a munkaerő-piaci helyzet javulását” – szögezte le Cseresnyés Péter.

A munkanélküliség további csökkenését várják az elemzők, miután az év elején a várakozásoknál kedvezőbben alakult a mutató. Az MTI-hez eljuttatott kommentárjában a Takarékbank és az Erste elemzője 6 százalék alatti munkanélküliségi adatot vár, a tavalyi 6,8 százalékról pedig éves átlagban is 5,7–6,2 százalékra csökkenhet a mutató.

Szezonális hatások miatt az év elején a munkanélküliségi ráta 6 százalék felett maradhat, azonban az év második felében már 5 százalék közelébe süllyedhet. Így idén érdemben, 5,7 százalékra csökkenhet az átlagos munkanélküliségi ráta a tavalyi 6,8 százalékról – vélekedett Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője.