2024. április 16., kedd

Visszafoglalta Palmüra városát a szíriai hadsereg (VIDEÓ)

A szíriai hadsereg kiűzte az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezetet Palmürából vasárnap - jelentette a szíriai állami média

A szíriai állami televízió a hadsereg közleményére hivatkozva közölte: a kormányerők "átvették a teljes irányítást Palmüra felett". A katonai kommüniké szerint a település elfoglalása annak a jele, hogy az IÁ megrendült.

A győzelem emellett rámutatott arra, hogy a kormányhadsereg és szövetségesei az egyetlen olyan erő, amely képes legyőzni a terrorizmust Szíriában - közölte a hadsereg. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, kiterjedt szíriai aktivista hálózattal rendelkező emigráns szervezet megerősítette, hogy a városból az IÁ erőinek nagy része kivonult. Hozzátette, hogy a város keleti részén még fegyverropogás hallatszott vasárnap reggel.

Rámi Abder-Rahmán, az OSDH igazgatója közölte: az Iszlám Állam mintegy 400 fegyverese halt meg a Palmüráért vívott harcban. Abder-Rahmán szerint a kormányerők győzelmével a dzsihadisták eddigi legnagyobb vereségüket szenvedték el, amióta 2014-ben kikiáltották "kalifátusukat". Hozzátette, hog a kormányerők mintegy 180 fős veszteséget szenvedtek a többhetes harcokban.

A Damaszkusztól 205 kilométerre keletre fekvő Palmürát (arab nevén Tadmur) az IÁ 2015 májusában foglalta el. A szíriai kormányerők az orosz légierő és más szövetséges milíciák segítségével március elején indították meg offenzívájukat a város visszafoglalására.

Az OSDH korábban arról számolt be, hogy a Palmüra visszafoglalásáért indított hadjáratot a kormányerőkkel szövetséges Szukúr asz-Szahra milícia is támogatta, de iráni harcosok és a szintén az Aszad-rezsim mellett álló libanoni síita szervezet, a Hezbollah is aktívan részt vesz a hadműveletben.

Megfigyelők Palmüra fontos stratégiai fekvésére hívták fel a figyelmet. A település elfoglalásával Aszad erői kevesebb mint 100 kilométerre közelítették meg az IÁ fellegvárának számító északkeleti Rakkát. Palmürából fontos autópálya vezet a nyugaton fekvő Deir-ez-Zór várost körülvevő, nagyrészt az IÁ által uralt régióba, amelybe az Irakkal közös fontosabb határátkelők is tartoznak.

A dzsihadisták nagy pusztítást hajtottak végre az UNESCO világörökségi listáján szereplő város gazdag régészeti kincsei között. A romváros maga nem lakott, a modern település annak közvetlen közelében épült. A damaszkuszi kormány vasárnap bejelentette, hogy a dzsihadisták kiűzését követően helyreállítják a részben elpusztított romvárost.

"Az elpusztított templomokat olyan módon építjük újjá, hogy megmaradjon történelmi identitásuk" - mondta Mamún Abdel-Karim, a szíriai múzeum és régészeti hivatal vezetője. Az újjáépítéshez a romváros eredeti kőanyagát, illetve a közelben lévő kőfejtőkből származó anyagot akarnak felhasználni.

A szíriai hadsereg Palmüra visszafoglalását bejelentő közleményében hozzátette, a katonaság folyatja hadműveleteit az IÁ, az al-Kaidához köthető an-Nuszra Front és "más terrorista csoportok" ellen. Aszad kormánya minden fegyveres szervezetet terrorista csoportnak tekint.

A TASZSZ orosz hírügynökség egy katonai forrására hivatkozva közölte, a kormányerők a győzelem biztosítása után tovább nyomultak a Palmürától dél-nyugatra fekvő el-Karjatein irányába. A forrás közlése szerint el-Karjateinben is megerősítették állásaikat a terroristák.

Ugyanakkor a szíriai főparancsnokság a nap folyamán bejelentette, hogy Palmüra elfoglalását követően, a várost hadműveleti bázisnak felhasználva újabb offenzívába kezd Rakka és Deir-ez-Zór ellen.