Régi vágyuk a kurdoknak az egységes állam. Egy ideig alighanem az is marad, bár a szíriai közösségük, amely a háború előtt az ottani 23 millió lakos bő tíz százalékát alkotta, közelebb került az álom megvalósításához. A háború hevében Észak-Szíriában, ahol a többségük él, már létrehoztak három autonóm területet, a minap pedig bejelentették: a térségek szorosabb szövetséget, föderációt alakítanak.
Az Észak-szíriai Föderációnak nevezett tömörülést saját államként működtetnék. Úgy vélik, ez jár nekik, hiszen rengeteg vért áldoztak érte. Ráadásul úgy, hogy kezdettől fogva egyedüliként komoly csapásokat mértek a legveszedelmesebb ellenségre, az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezetre, amely nemcsak Szíriában rendezkedett be, hanem azon kívül is. Igaz, a levegőből előbb a Nyugat alkalmi katonai szövetségétől kaptak támogatást, tavaly ősz óta – öt és fél hónapig – pedig az oroszoktól.
A 2011-ben kirobbant szíriai háborúban a kurdok is sokat szenvedtek. Korábban pedig a rezsim nyomta el őket (évtizedekig), hogy azután a fegyveres konfliktus elején magukra hagyja. A kormányerők 2012-ben egyszerűen kivonultak a kurd területekről, amelyekre sok helyütt az IÁ nyomult be. A megszállt vidékekről csak kemény harcok árán sikerült kiűzni a fanatikusokat. Még a kurd nők egy része is fegyvert fogott.
A harcokban sikerült az általuk lakott területek mindegyikét visszaszerezni, a következő lépcsőben pedig átvették a teljes irányítást Északkelet-Szíriában, azaz a Törökország felé eső határsáv egy részében. A szír oldalon a kurdok így csaknem 400 kilométer hosszú, egybefüggő sávot ellenőriznek (az Eufrátesztől az iraki határig). Ezenkívül az ország északnyugati csücskében fekvő Afrin körzetét is ők felügyelik.
Politikai érdekeiket a Demokratikus Egyesülés Pártja (PYD) képviseli, amelynek fegyveres, illetve harcoló szárnyát a Népvédelmi Egységek (YPG) képezik. A szíriai kurd területek lényegében a két szervezet irányítása alá kerültek.
Az YPG hadi sikereit kihasználó PYD mára megkerülhetetlen politikai szereplővé nőtte ki magát Szíriában, ahol a 2,5 milliós kurd közösség békeidőben a legnépesebb kisebbségnek számított. A háború azonban szétszabdalta az országot, megrengette, de meg is edzette a kurdokat, akik már nem szívesen akarják alávetni magukat semmilyen központi hatalomnak.
A nemzetközi közösség egy része nem ellenzi azt, hogy nagyobb fokú önállóságot akarnak.
Az YPG fontos szövetségese volt az amerikaiaknak az IÁ elleni harcban, és ezt Washington alighanem méltányolja is. Bár hivatalosan ellenzi a kurd autonómiát, a kérdés eldöntését a szíriai népre bízná. Arra a közösségre, amely szinte nem is létezik.
Ez viszont a kurdokat egyáltalán nem érdekli. Ők úgy gondolják, hogy kiharcolták a magukét, a többiek meg foglalkozzanak a saját ügyükkel. Amerika állásfoglalását pedig akár úgy is értelmezhetik, hogy Washington megfogalmazásában benne rejlik az autonómia elismerésének a lehetősége is.
A kurdokat az is bátorítja, hogy a Genfben nemrég felújított Szíria-béketárgyalásokon részt vett nagyhatalmak lehetségesnek tartják a közel-keleti ország államszerkezetének átalakítását föderációvá. Damaszkusz fő szövetségeseként Moszkva sem ellenzi az elképzelést. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint a föderáció járható út Szíria számára, ha a nép is így gondolja. Bassár el-Aszad elnök rezsimje elutasítja ezt a lehetőséget, „a Szíria felosztására irányuló összes kísérlettel” együtt.
A kurd autonómia azonban nem feltétlenül jelent teljes szakítást Szíriával, amely papíron talán a jövőben is megmaradna, de a gyakorlatban sokáig szétzilált és jelentéktelen államként funkcionálna. Talán hasonlóan, mint Irak, amelynek jogilag jelenleg is része az ottani Kurd Autonóm Terület, gyakorlatilag azonban teljes gazdasági-politikai önállóságot élvez, már-már országként működik. Tényleges állami hatalma ellenére azonban névleg továbbra is Irak része, amely északnyugaton a szíriai Kurdisztánnal, északon pedig Törökországgal határos.
Ankarának éppen ezért nem tetszik a kurdok önállósodási törekvése. Törökországban él ugyanis a legnagyobb kurd közösség, amelynek létét sokáig hivatalosan el sem ismerték, pedig legalább 12 millió emberről van szó.
Ankara attól fél, hogy az iraki és a szíriai Kurdisztán példáján felbuzdulva a főként Délkelet-Törökországban élő kurdok körében is felerősödik az elszakadás-pártiak hangja. A félelem nem alaptalan, hiszen a törökországi kurdok 1984 óta (fegyverrel is) küzdenek a jogaikért.
A kurd nép sokáig egységes területen élt a Török Birodalomban. Az I. világháborúban felbomlott szultáni állam felosztásakor azonban a régió négy országába sodródtak: egy részük maradt Törökországban, a többiek Irakba, Iránba és Szíriába kerültek. Ezekben az országokban 25–30 millió kurd él, főként a határvidékeken.
Régóta a világ egyik legnagyobb, állam nélküli nemzetének számítanak. Ennek fő oka talán az, hogy mindig a nagy birodalmak konfliktuszónájába kerültek. Az 1920-as évektől ráadásul a török, 1945 után pedig az arab nacionalisták igyekeztek kitörölni őket a történelemből, meg a statisztikákból is.
Nem sikerült. A kurdok túlélték. Sőt szívós küzdelmükkel új fejezetet nyitottak a térségben, ahol azonban Törökország és Irán továbbra is keményen ellenáll önállósodási törekvéseiknek.
