2024. április 25., csütörtök

Fontos emberek

Néhány évvel ezelőtt a bankok kategorikusan elzárkóztak a hitelnyújtás elől, ha az igénylő életkorát hat X-el írták. Akkor ugyanis nem láttak garanciát arra, hogy a hozzájuk forduló polgárnak van még annyi hátra, hogy törlessze a felvett összeget. Pedig már egyértelmű volt, hogy a fiatalabb, munkaviszonyban levők esetében is igen nagy a rizikó, mivel nem ritka esetben szinte egyik napról a másikra elveszítették munkahelyüket és az ezzel járó úgy-ahogy biztos jövedelmüket.

A hitelek „bedőlése” nem a napokban kezdődött, s ennek következményeit elsősorban a bankok érezték meg. A fizetőképtelen adósok aránya elérte a húsz százalékot, s ez már elég ok volt arra, hogy a pénzintézetek csendes riadót fújjanak. Azóta a probléma meglehetősen naggyá terebélyesedett, s a svájci frank alapú hitelek „elszenvedői” az állam segítségére számítanak. Mintha a kormány beszélte volna rá őket, hogy belemenjenek ebbe a kétes ügyletbe!

A bedőléseknek azonban volt/van egy pozitív kisugárzása is. Óvatosabbá tette az embereket, s ennek következtében szinte zuhanásszerűen csökkent a hiteligénylők száma. Ez pedig rossz hír a bankoknak, mivel a kihelyezhető összeg sehogyan sem talál „gazdára”, tehát nem várható a kamatokból eredő haszon sem. Legtöbb pénzintézményben az ügyfélszolgálati dolgozók szinte parancsba kapták, hogy lépten-nyomon kínálják (vagy ha úgy tetszik, tukmálják) a „kedvező” kamatos hiteleket. A jelek szerint hiába.

Minden bizonnyal arra is sokan emlékeznek, hogy amikor a kormány közzétette a valóban kedvező kamattal járó Fiat Punto kocsik vásárlási lehetőségét, igen nagy érdeklődést keltett, hiszen attól eltekintve, hogy euróalapú volt a kölcsön, alig 4,5 százalék kamatot kellett fizetni, a többit az állam állta. Hétéves futamidőre volt igényelhető ez a célhitel, de csak azok számára, akik legfeljebb ötvennyolc évesek voltak. Vagyis hatvanöt éves korukra ki tudták fizetni az utolsó részletet is. Az idősebbek kénytelenek voltak rövidebb törlesztési idővel beérni.

Ki kell mondani, hogy ez a korlátozás nem volt éppen lélekemelő az érintettek számára, hiszen olybá tűnt a dolog, hogy a nyugdíjkorhatárt, azaz hatvanöt évet elérők a bankok számára már kevésbé számítanak teljes értékű embernek.

Napjainkban ez is megváltozott. Már ők is jó hiteligénylőnek számítanak! Mérvadó kimutatások szerint ugyanis jelenleg 73 400-ra tehető azoknak a hetvenéves polgároknak a száma, akik készpénz-, fogyasztási- vagy mezőgazdasági hitelt használnak. A hetven- és nyolcvanévesek között több mint száznegyvenen hosszú távú lakásvásárlási hitelért folyamodtak a bankhoz, és jelenleg átlagban 850 000 dinárral tartoznak. Ők az utóbbi két-három évben igényelték a kölcsönt.

Az is jelzésértékű, hogy a több mint másfél millió adós között legtöbb (911 000) a készpénzhitelért folyamodott, vagyis a folyamatosan csökkenő életszínvonal miatt csak így volt képes – átmenetileg – megoldani a család pénzügyi gondjait.

Ma már az sem számít fehér hollónak, hogy az idős szülők azért fordulnak a bankhoz, hogy, olykor a lehetőség határaiig leterhelve nyugdíjukat, gyereküknek, unokájuknak segítsenek átvészelni a pénztelen időszakot.

Újabban a kereskedők, a hentesek és a kofák is nagyobbára rájuk számítanak. Szembeötlő tény, hogy nyugdíjosztáskor, majd az azt követő néhány napban fellendül a forgalmuk. Mi több, újabban a kormányfő is nyakra-főre dicséri ezeket az öregeket, akiktől több mint egy évvel ezelőtt egyetlen tollvonással a parlament (jogtalanul) elvette jogos járandóságuk egy részét. Ellentételezésként üres hozsannát adott, hogy milyen önfeláldozók a szerbiai nyugdíjasok, hiszen önzetlenül (?) hozzájárultak az ország pénzügyi-gazdasági helyzetének javításához.

Fontos emberek lettek!