2024. március 29., péntek
SZLOVÁKIAI KORMÁNYALAKÍTÁS

Aláírták a koalíciós megállapodásokat

Koalíciós megállapodást írtak alá kedden a pozsonyi várban a leendő kormánypártok – az Irány–Szociáldemokrácia (Smer–SD), a Szlovák Nemzeti Párt (SNS), a Most–Híd és a Háló (Siet) vezetői.

A megállapodást a koalíciós pártok részéről a Smer–SD elnöke, Robert Fico leköszönő és leendő kormányfő, Andrej Danko, az SNS elnöke, Bugár Béla, a Most–Híd elnöke és Radoslav Procházka, a Siet elnöke írta alá.

„Valaki azt várhatná, hogy öröm tölt el bennünket ebben a pillanatban, bennem azonban háromféle érzés lakozik, az első a nagy szomorúság, a második a nagy félelem, a harmadik pedig a határozott meggyőződés” – mondta a koalíciós megállapodás aláírása után Robert Fico. Szolidaritásáról biztosítva minden belga állampolgárt kifejtette: a szomorúság a brüsszeli tragikus események következménye, a félelme arról szól, hogy vajon azok a demokratikus rendszerek, amelyekre jellemző a politikai korrektség, képesek lesznek-e reagálni az ilyen jelenségekre, meggyőződése pedig abból fakad, hogy helyes olyan stabil kormányt létrehozni, amely képes reagálni a terrorizmusra. Hozzátette: ha az ország sikerességének megtartása a cél, akkor a már elfogadott prioritások mellett a biztonságot is kiemelten szem előtt kell tartani.

Andrej Danko kiemelte: ma megvalósult egy álma, amely nem az volt, hogy az SNS, amely a legrégebbi szlovák párt, bekerült a kormányba, hanem az, hogy a pártot, amely a korrupció szinonimája volt, sikerült visszahoznia a politikába.

Bugár Béla azt mondta: most negyedszer ír alá koalíciós megállapodást, de a mostani az, amikor a legnehezebb időszakban van az ország, mivel a választások megmutatták, hogy Szlovákia változik, és kérdéses, hogy jó irányba változik-e.