2024. március 29., péntek

Mindennapi hősnőink

Adára érkezett a Vajdasági Magyar Szövetség Női Fórumának rendezvénysorozata

Néhány nappal ezelőtt Adára érkezett a Vajdasági Magyar Szövetség Női Fóruma Mindennapi hősnőink című rendezvénysorozata, amelynek tizenkettedik állomásaként a II. helyi közösség nagytermében nagy érdeklődés mellett tartották meg a hangulatos összejövetelt.

A rendezvény kezdetén Illés Veronika, a VMSZ adai községi szervezetének alelnöke, majd Horváth Noémi, a VMSZ Női Fórumának elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Horváth Noémi kiemelte, amikor megálmodták a rendezvényt, remélni sem merték, hogy ennyire sikeres lesz, hiszen – mint mondta – eddig bárhol jártak, szinte mindenütt azt kérdezték tőlük, mikor szervezik meg a következő ilyen típusú rendezvényt. Éppen ezért máris tervezik a folytatást, hiszen nagyon sok olyan hölgy van, aki megérdemelné, hogy mindennapi hősnőként tekintsenek rá, ugyanis – ahogyan fogalmazott – minden egyes nő hős a maga nemében, nem mindennapi hős.

Az adai hősnők, Sóti Éva óvónő, az Aranykapu Művelődési Egyesület elnöke, a népzene és a népművészet szerelmese, Mészáros Hajnalka magyar nyelv és irodalom szakos tanár, könyvtáros, a küzdősportok és a motorozás nagy rajongója, valamint Nagy Rózsa népdalénekes, a törökfalui Százszorszép Művelődési Egyesület elnöke Miklós Ágnesnek, az est házigazdájának a kérdéseire válaszolva meséltek gyermekkorukról, életútjuk meghatározó momentumairól, családjukról, szabadidős tevékenységeikről, valamint a női szerepvállalás szépségeiről és nehézségeiről, a boldogságról, az egészségről, a szépségről és sok egyéb dologról is. Kiderült, valamennyiük életében központi szerep jut a családnak és annak a közösségépítő tevékenységnek is, amelyet részben a saját örömükre, részben mások örömére végeznek. Valamennyien egyetértenek abban, hogy csakis gondos odafigyeléssel és teljes odaadással lehet jó és előremutató dolgokat megvalósítani, legyen szó akár a családról, akár a hivatásról, akár bármi egyébről, és csakis így lehet segíteni azokat is, akikkel az óvodában, az iskolában, a művelődési egyesületben vagy bárhol másutt nap mint nap foglalkoznak.