2024. március 29., péntek

A Most–Híd megpecsételte sorsát?

Nullával egyenlő érdekérvényesítési potenciál?

A nullával lesz egyenlő a Bugár Béla vezette Most–Híd érdekérvényesítési potenciálja az alakulóban lévő új pozsonyi kormányban – állapította meg hétfői kommentárjában az Új Szó című szlovákiai magyar nyelvű napilap.

A „Lépés a semmibe” című kommentár szerzője arra reagált, hogy a vegyes párt elnöksége után szombaton annak országos tanácsa (OT) is jóváhagyta, hogy a párt belépjen az alakulóban lévő új pozsonyi kormányba. Az új – várhatóan csütörtökig felálló kabinetben – a Robert Fico vezette, a választásokon győztes Irány–Szociáldemokrácián (Smer–SD) és a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) játszik majd súlyponti szerepet, a négypárti koalíciónak azonban a két miniszteri posztot kapott Most–Híd és a parlamentbe éppen csak bekerült jobboldali Háló (Siet) is tagja lesz, utóbbi egy szaktárcát vezethet.

„A Híd elnöksége után az (OT) is döntött: megpecsételte a párt sorsát” – szögezi le véleménycikkében a lap újságírója. A pártot a koalícióba történt belépése miatt ért kritikákra utalva hozzáteszi: négy év sok idő, azalatt közönnyé változhat a kezdeti harag, „ám az új koalíció koordinátái” menthetetlen helyzetbe hozzák a pártot. Megjegyzi: az, hogy az OT-n mégis szinte mindenki bólintott, ez azzal magyarázható, hogy a pártban a szélesebb fórumok sohasem az érdemi vitákról szóltak, csak annak megszavazásáról, amivel a csúcsvezetés előállt.

A cikk írója szerint hiába ismételgeti a pártvezetés, hogy prioritásainak kilencven százaléka bekerült a kormányprogramba, ez édeskevés, mivel részint csak egy vázlatról van szó, „amiből távolról sem szoktak mindent megvalósítani”, másrészt a program megvalósításához emberek és kormánytagok kellenek, viszont a Most–Hídnak csak két „periférikus tárca” – az igazságügyi és a környezetvédelmi – jutott.

A kommentáríró megjegyzi: jelzésértékű, hogy míg a párt kampányában egészségügyi reformprogramjával dicsekedett, ám a koalíciós tárgyalásokon még úgy sem kellett neki a tárca, hogy azt Ficóék tálcán kínálták neki.

„Ficóék két súlytalan minisztériummal brutálisan beárazták a Hidat, de ami még kétségesebbé teszi Bugárék érdekérvényesítő képességét, az a nem létező zsarolópotenciáljuk” – emeli ki a cikkíró. Ezért a pártra olyan évek várnak, amikor „érdekérvényesítési potenciálja a nullával egyenlő, mivel alapvető érdeke, hogy mindenképpen kihúzza a négy évet”.