2024. április 18., csütörtök
NYUGAT-BÁCSKA

Iskolalátogatáson az oktatási titkár

Nyilas Mihály, a tartományi kormány alelnöke, az Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság titkára tegnapi látogatása során értesítette az apatini Műszaki Középiskolát, hogy a tartományi kormány anyagiakkal támogatja az iskola és a diákotthon fűtőházának helyreállítását és fölújítását. Nyugat-bácskai körútja során a tartományi titkár járt a bácskertesi József Attila, a zombori, a bezdáni és a nemesmiliticsi Testvériség-Egység iskolákban is. Ezeken a helyeken tájékozódott az eszközbeszerzésre tavaly kiírt pályázat eszközeinek fölhasználásáról, illetve ismertette a titkárság idei pályázatait.

A titkár Zomborban a város egyetlen kétnyelvű általános iskolájában nyilatkozott a sajtónak.

– Kíváncsiak voltunk, hogy a Zombor város területéről tavaly eredményesen pályázó iskolákba megérkezett-e az igényelt felszerelés, a taneszközök használatban vannak-e már. Az intézmények további tervei felől is érdeklődtünk, hiszen most is több nyitott pályázata van a titkárságnak, amelyekre március 31-ig lehet jelentkezni. Egyrészt láttuk azt, hogy az iskolák valóban olyan eszközöket vásároltak, amelyek az oktatás során javára válik a diákoknak és tanároknak egyaránt. Bútorokról, táblákról, informatikai felszerelésről, számítógépekről van szó, az egyik esetben pedig egy csontvázról, amelyet a biológia oktatásában használnak. Zombor területén összesen 18 millió dinárt sikerült biztosítania a titkárságnak ezekre a célokra. Összesen 13 általános és 8 középiskola kapott pénzt, beleértve a diákotthont is. A tartományi költségvetés idén kisebb a tavalyinál, ezért idén bizonyára kevesebb jut a városnak, de igyekszünk olyan prioritásokat meghatározni és olyan mércéket alkalmazni a pályázatok elbírálása során, amelyek a legfontosabb eszközök beszerzését szolgálják – hallottuk Nyilas Mihálytól.

A pályázatok egyébként nem csupán az eszközbeszerzést szolgálják, hanem például a középiskolások utaztatását, erre az önkormányzatok pályázhatnak. Összesen 138 millió dinárra írt ki a tartomány oktatási célú pályázatokat. Elsőbbséget a diákok biztonságát fokozó kérelmek élveznek majd, így kamerarendszerek, egyéb biztonsági rendszerek, majd az informatikai rendszerek, az interaktív táblák.

Az oktatási titkár nem hagyta szó nélkül a magyarul tanulók kis létszámát.

– Egyre kevesebben vagyunk, ezzel a terepen is szembesülünk. Amíg ez meg nem változik, meg kell őriznünk a meglévő tagozatokat. Minden évben meg kell ezért vívnunk a küzdelmünket a minisztériummal. Ebből a tekintetből a jelen tanév is sikeresnek mondható, hiszen éppen itt, a zombori Testvériség-Egység iskolában elsőtől negyedikig mindössze 16 magyar tanuló van, tehát osztályonként 3-4-5. A jelenleg érvényes szabályok nem tennék lehetővé, hogy ezek önállóan működjenek, de sikerült megőriznünk ezeket a tagozatokat. Ebben az iskolában úgy látszik, szeptemberben nem lesz magyar elsős, de a következő években javuló tendencia mutatkozik, ezért a titkárságnak arra kell fölkészülnie, hogy a folytatásban újra megnyílhasson az első osztály, és megőrizzük a többi tagozatot is – összegezte a tartományi oktatási titkár.