2024. április 19., péntek

Fellendítette az Oroszországba irányuló turistaforgalmat a rubel gyengesége

Tavaly 13 százalékkal nőtt az Oroszországba irányuló turistaforgalom a rubelárfolyam gyengülésének köszönhetően - jelentette ki Oleg Szafonov a Roszturizm orosz szövetségi idegenforgalmi ügynökség vezetője a moszkvai Intourmarket nemzetközi kiállításon.

Szafonov szerint a legtöbb látogató Kínából és Délkelet-Ázsiából érkezik Oroszországba. Sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy az európai turisták száma csökkent.

Az idegenforgalmi vezető szerint a Törökországba és Egyiptomba irányuló orosz turistaforgalom ideiglenes lezárulása mellett egyebek között Bulgária, Görögország, Izrael és Irán a külföldre utazni szándékozók új célországai.

Az Orosz Turizmusipari Szövetség március elején közzétett adatai szerint 2015-ben 31,3 százalékkal, 12,1 millióra csökkent a külföldre utazó oroszok száma. Ez az elmúlt 18 évben mért legnagyobb visszaesés.

Vlagyimir Putyin orosz elnök 2015. november 28-án szankciókat léptetett életbe Törökország ellen, miután a török légierő légtérsértésre hivatkozva lelőtt egy orosz katonai gépet. A Moszkva által kihirdetett intézkedések egyebek között magukba foglalják a két ország közötti légi forgalom tilalmát.

Egyiptom és Oroszország között azután szakadt meg a légi közlekedés, hogy októberben a Sínai-félszigeten lezuhant egy orosz utasszállító. A gép elpusztítását az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet vállalta. Moszkva és Kairó a közelmúltban elvi megállapodásra jutott a repülőjáratok újbóli megindításáról, az orosz közlekedési tárca és az egyiptomi polgári repülési minisztérium a technikai részletek véglegesítésén dolgozik.