Nagy meglepetést keltett Libanonban, amikor Szaúd-Arábia óriási összeget ajánlott a kis közel-keleti ország hadseregének támogatására. A 2013-ban ígért csaknem hárommilliárd dollárt Bejrút francia fegyverekre akarta költeni.
A beszerzés nagyon jól jött volna, mivel a szomszédos Szíriában dúló háború miatt Libanonban is felerősödött erőszakot, valamint a helyi szunniták és síiták közti időnkénti villongásokat a korszerű harci eszközökkel felszerelt hadsereg könnyebben fékezhette volna meg. A remények szerint a segély megakadályozhatta volna azt is, hogy Libanon ne süllyedjen vissza a korábbi polgárháborúba, amely 15 év után 1990-ben ért véget.
Csakhogy a pénz azóta sem érkezett meg. Szerencsére új polgárháború sem robbant ki, de sokan továbbra is tartanak tőle. A szíriai konfliktus ugyanis élesen megosztja Libanont, amelynek muszlim lakossága részben Bassár el-Aszad szír elnök alavita (síita) rezsimjét támogatja, részben az ellene harcoló szunnitákat.
Libanonban emiatt már voltak felekezetközi összetűzések, merényletek. Az erőszakhullám talán legismertebb áldozata Mohamed Satah szunnita politikus, egykori pénzügyminiszter, akivel 2013 decemberében pokolgép végzett.
A merényletért a Hezbollahot tették felelőssé. Sokan úgy tartják, hogy a terrorszervezet a síita Irán és a szíriai Aszad-dinasztia helyi képviselete.
A Libanonban nagy befolyással bíró szélsőséges csoport nem örült a kilátásba helyezett szaúdi pénzajándéknak, mert a fegyvereket – szükség esetén – ellene is fordíthatta volna a hadsereg. Ettől azonban már nem kell tartani. A szunnita többségű Szaúd-Arábia ugyanis az idén februárban felfüggesztette a Libanonnal kötött megállapodást a hárommilliárd dollár értékű fegyvervásárlásról. Rijád a libanoni rendőrségnek ígért egymilliárd dolláros támogatást sem hajlandó folyósítani.
Ráadásul állampolgárait felszólította, hogy „biztonsági okokból” hagyják el Libanont, és vissza se térjenek oda. Azóta hasonló felhívást tett közzé az Arab (Perzsa)-öböl több országa is. Az Egyesült Arab Emírségek pedig diplomatái többségét is visszahívta Bejrútból.
Közben az Öböl-menti gazdag monarchiák sorra szabadulnak meg libanoni üzleti érdekeltségeiktől, viszik a tőkéjüket az ottani bankokból, befektetéseiket pedig leállították. Hatalmas összegekről van szó, ezért szankciójuknak jelentős hatása lesz a helyi gazdaságra.
Szaúd-Arábia megkezdte a területén alkalmazott libanoni munkások hazaküldését is. Példáját a térségbeli szövetségesei is követhetik.
A döntés nem hirtelen felindulásból született. A kiváltó ok az lehet, hogy Libanon az utóbbi időben közeledett Iránhoz, amelyre Szaúd-Arábia ősellenségként tekint.
A feszültség a két ország között a szíriai konfliktus kirobbanása óta rendkívül kiéleződött. A bajt csak tetézte a jemeni belháború, amelybe Rijád és Teherán szintén beavatkozik. Itt is, mint Szíriában, az ellentétes oldalon, és természetesen saját érdekeikkel összhangban.
A két meghatározó regionális hatalom ugyanis minél előnyösebb pozíciót szeretne magának biztosítani a térségben, amely jelentős átalakulás előtt áll.
A közel-keleti befolyásért vívott regionális párharc, vagyis a szaúdi-iráni viszály hullámai már rég átcsaptak Libanonra, ahol egyébként is rengeteg a gond: nagy a politikai bizonytalanság és a munkanélküliség, miközben nő a szegények száma. A menekültáradat legalább ekkora problémát okoz. Csak Szíriából 1,2-1,3 millióan (!) érkeztek a 4,6 millió lakosú országba, amelyet ideiglenes kormány működtet. Államfőt azonban régóta nem sikerül választani; a tisztséget átmenetileg Tammám Szalám miniszterelnök tölti be.
Irán növekvő érdeklődése az ország iránt, valamint az ottani síita mozgalmak, illetve a Hezbollah megerősödése már régóta szúrja Rijád szemét. Eddig azonban inkább gazdasági eszközökkel próbálta befolyásolni (zsarolni) Bejrútot, amely évtizedekig igyekezett jó viszonyt ápolni a fő exportpartnerének számító Szaúd-Arábiával.
Az elmúlt egy évben azonban minden megváltozott. Tavaly új uralkodó, a jelenleg nyolcvanéves Szalman ibn Abdul-Aziz al-Szaúd került hatalomra. A szaúdi királyi udvar azóta egyre határozottabban próbálja rákényszeríteni saját elképzeléseit Libanonra, s „lebeszélni” túlzottnak tartott Irán-barát politikájáról.
Szalman azután szánta rá magát a döntésre, hogy Libanon nem csatlakozott a Rijád vezette szunnita koalíciós sereghez, amely Jemenben – a kormány oldalán – bekapcsolódott az Irán támogatását élvező helyi síita lázadók (húszik) elleni hadműveletekbe. A kemény fellépés azzal is összefüggésbe hozható, hogy Bejrút a háttérben együttműködik Aszadékkal, és elsősorban Rijádot teszi felelőssé a síita–szunnita viszony elmérgesedéséért, nem pedig Teheránt.
Úgy tűnik azonban, hogy Rijádnak nem is a bejrúti kormány okozza a legnagyobb gondot, hanem a Hezbollah, amelyet megpróbál felmorzsolni.
Az ígért segély leállításával is kettős célt akar elérni: 1. fékezni Bejrút közeledését Iránhoz, 2. csökkenteni a Hezbollah befolyását. A próbálkozás azonban visszafelé is elsülhet, háborús konfliktust idézhet elő. Sőt, megtörténhet, hogy a nyomás és zsarolás hatására Libanon még szorosabbra fűzi a kapcsolatait Teheránnal és Damaszkusszal.
