2024. április 18., csütörtök

Elvetették a tortabotrány gyanúsítottjai elleni bűnvádi feljelentéseket

A kragujevaci alapfokú ügyészség pénteken elvetette Dejan Raonić, a Čistoća vállalat volt igazgatója és további 11 munkatársa elleni bűnvádi feljelentést, amelyben azzal terhelték őket, hogy 2014. december 24-én 18 000 megsemmisítésre szánt tortát loptak el a jovanovaci szeméttelepről.

Marija Mladenović, kragujevaci ügyészhelyettes nyilatkozata szerint az egy évnyi nyomozás és vizsgálat eredményei szerint nem áll fent annak gyanúja, hogy ők követték volna el a bűntettet. A rendőrség azt gyanúsította Raonićot, hogy nem hárította el a veszélyt, a dolgozókat pedig hivatali visszaéléssel gyanúsították.
A vizsgálati eljárás eredménye szerint a szeméttelepre elszállított torták „vegyes kommunális hulladéknak” minősültek, s mint ilyenek nem bírtak értékkel, ami miatt senki sem juthatott általuk jogtalan haszonra, valamint senkit sem károsítottak meg velük.
Emlékeztetőül: 2014. december 24-én 18 000 tortát loptak el a szeméttelepről, egy óra múlva pedig már Kragujevac utcáin árulták az „édességet”.