2024. április 19., péntek

Bejelenthető lesz a munkahelyi zaklatás

Hamarosan új telefonos szolgáltatás indul

Rövidesen elérhető lesz az S. O. S. mobing elnevezésű telefonos szolgáltatás, amelyen keresztül a polgárok a munkahelyi zaklatás elleni védelemről tájékozódhatnak – adta hírül tegnap a belgrádi sajtó.

Akik munkahelyi zaklatás áldozatává válnak, vagy annak tekintik magukat, rövidesen ingyen felhívhatják a 0800-300-601-es számot, és ha megnyomják a megfelelő gombot, azonnali tájékoztatót kapnak arról, hogy a törvény mit tekint munkahelyi zaklatásnak, azaz mobingnak. Emellett különböző védelmi technikákat is ismertetnek a telefonálókkal – nyilatkozták a munkahelyi zaklatások és viták békés megoldásával megbízott köztársasági ügynökség munkatársai.

Az S. O. S. mobing vonala állandóan hívható lesz, az illetékes ügynökség jogi tanácsadóival pedig reggel fél nyolctól délután fél négyig konzultálhatnak a polgárok, ha az említett szám után a nullát nyomják meg.

A segítségnyújtás egyébként az említett ügynökség és a munkaügyi tárca közös programja, amelyet a mobing csökkentése érdekében indít.

Mile Radivojević, az ügynökség igazgatója szerint egy ilyen vonal nemcsak a dolgozóknak, hanem a munkaadóknak is segítséget nyújthat e tekintetben.

– Csupán elégedett dolgozókkal lehet nagyobb termelékenységet elérni, ami jobb eredményeket, tehát nagyobb profitot is jelent a vállalatnak – magyarázta az igazgató.

A munkahelyi zaklatás az egyik leggyakoribb oka a munkaügyi bírósági eljárásoknak az országban. Ennek ellenére az esetek hetven százalékában végül nem zaklatás miatt születik ítélet, hanem más munkaügyi sérelmek, több esetben visszaélés miatt.

Az ügynökség szerint a legtöbb zaklatás az egészség- és az oktatásügyben történik.
Ha az alkalmazott eljárást indítana a zaklatás kivizsgálása érdekében, ehhez a munkaadó jóváhagyása is kell, amelyet átlagban csak az esetek húsz százalékában kapnak meg a dolgozók.