2024. április 19., péntek

Képviselői irodát nyitottak Nagybecskereken

Nagybecskerek egyike lett annak a 13 szerbiai városnak, melynek van képviselői irodája. Az USAID, az NDI és a CeSID támogatásával tegnap nyílt meg az iroda a Dušan cár utca 12. szám alatt. A feladata az, hogy a képviselők elérhetőbbé váljanak a polgárok számára, hogy az emberek tájékozódhassanak a törvényhozó testület munkájáról, és hogy kérdéseket tegyenek fel a képviselőiknek. A megnyitón többek között jelen volt Kovács Elvira (VMSZ) és Mirko Krlić (SZHP) parlamenti képviselők, Čedomir Janjić, Nagybecskerek polgármestere és Dušan Šijan, Közép-Bánát elöljárója.
Tekintettel a küszöbön álló választásokra, felvetődik a kérdés, hogy miért most – a képviselők mandátumának a végén – került sor az irodamegnyitóra. Kovács Elvira elmondta, a parlamenti bizottságok még dolgoznak, másrészt, egy másfél éves projektumról van szó. Az irodát a választások után mandátumot szerző képviselők is használhatják majd. Az önkormányzat azt ígéri, hogy ha elapad a külföldi támogatás, akkor átvállalja az iroda fenntartását szavatoló legalapvetőbb költségeket.
Nagybecskereken 2009 és 2010 között volt képviselői iroda.