2024. április 18., csütörtök

Segítséget ígér a kormány az óbecsei PIK-eseknek

Idővel egyre kevesebb PIK-es jelent meg a községháza előtt

Idővel egyre kevesebb PIK-es jelent meg a községháza előtt

A PIK Bečej Mezőgazdasági Kombinát minden utcára került dolgozója személyre szabott egyszeri állami támogatást kap – ezt ígérte kedden a munkásokból és Vuk Radojević polgármesterből álló tárgyalócsoportnak a szerb kormány. A megbeszélésen elhangzottakról tegnap az óbecsei községházán, az újságírók kizárásával, zárt ajtók mögött kaptak tájékoztatást az érintettek.

Vuk Radojević polgármester a találkozó után az újságírók érdeklődésére elmondta: az adatgyűjtés (a munka nélkül maradt dolgozók pontos számának és a támogatás összegét meghatározó kritériumoknak a meghatározása) után a kormány személyre szabottan dönt majd a munka nélkül maradt dolgozóknak járó anyagi támogatás összegéről. A kormánnyal folytatott tárgyalások várhatóan a jövő héten folytatódnak, és az ígéretek szerint a kifizetésekre a választások után kerül majd sor.

Mint ismeretes, négy évig tartó csődeljárás után az óbecsei kombinát tavaly decemberben került az MK Group tulajdonába. Az azonnal elbocsátott dolgozók közül azóta 786 személyt újraalkalmaztak a cégben, de 602-en végkielégítés nélkül kerültek utcára. A volt PIK-esek heteken át minden munkanapon a községháza előtt gyülekeztek, hogy fölhívják az illetékesek figyelmét a súlyos problémára. Egyelőre nem tudni, hogy a jövőben folytatódnak-e ezek a tiltakozó megmozdulások.