2024. március 29., péntek
BEZDÁN

Középpontban a Duna

A Duna mente természeti értékeinek megőrzése és kihasználása, az idegenforgalom és a vízi sportok fellendítése érdekében határon átívelő megállapodást írtak alá szerbiai és magyarországi felek a bezdáni Duna Kajakklub telephelyén. A bezdáni evezősök egyben csatlakoztak a Magyarországról 2013-ban indult Víz-Csöppek Mozgalomhoz, amely most, Bezdánnál lépte át először a határt, ám hamarosan a Duna-deltáig kíván terjeszkedni. A mozgalom célja, hogy az országhatároktól függetlenül, mintegy kishatárforgalom keretében evezhessenek a sportolók, kirándulók a folyón egyik országból a másikba, esetünkben Mohácsról Bezdánba, illetve fordítva.

Nem csoda hát, hogy éppen az evezősök között született meg a megállapodás, Bezdánból a Duna, Bajáról a Spartacus, Mohácsról az Evezősök Klubja és a Maximál Kajakklub csatlakozott az együttműködéshez, amelynek ugyancsak aláírói a mohácsi helyi önkormányzat, és két belgrádi fórum, a 4SE és a Duna, az együttműködés folyója. Az utóbbi nemzetközi fórum azért jött létre immár negyed százada, hogy a természet- és környezetvédelemre vonatkozó rendeletek tiszteletben tartása mellett a Duna teljes szakaszán biztosítsa a folyó nyújtotta adottságok hatékony kihasználását.

A budapesti székhelyű Duna-régió Vízi Turisztikai Szövetség alelnöke, Pándi László kezdeményezte határon átívelő együttműködés nem titkolt szándéka a közös pályázás az országok közti projektumokra, amiből a Duna Kajakklub már az első napon profitált, Horváth Csaba, Magyarország olimpiai érmes kajakosa ugyanis két kenut ajándékozott a bezdáni evezősöknek.