2024. március 28., csütörtök

Feloldották a rendkívüli helyzetet

Az árvíz okozta károk nem befolyásolják az élelmiszer árának az alakulását

A kormány a köztársasági válságtörzs javaslatára tegnap feloldotta az ország területére hirdetett rendkívüli helyzetet. Aleksandar Vučić kormányfő tegnap bejelentette, már a jövő héten megkezdik az állami támogatások kifizetését az árvíz sújtotta területen élő polgároknak, miután az árvízkárokról elkészül a jelentés.

Aleksandar Vučić kiemelte, a támogatás arányosan nagyobb lesz, mint amennyit 2014 májusában az árvízkárosultaknak adni tudtak, hiszen ezúttal kisebb területet árasztottak el a kiömlött folyók. Tegnapi obrenovaci körsétája után az obrenovaci polgároknak megígérte, nem kell többet az áradásoktól rettegniük, hiszen a közeljövőben öt gátat és akkumulációs tavat építenek majd ki, amely megvédi az áradásoktól majd a lakosságot. Elmondta, 2014 óta az állam 29 gátat épített és 304 vízi objektumot, ami jelentősen több, mint ezt megelőzően volt, hiszen addig 20 éven keresztül csupán 19 gát megépítésére futotta. Hozzátette, az ország megtesz mindent, amit csak lehet, hogy megfékezze a természeti csapásokat.

A legutóbbi árvíz során 978 ember segített az árvízkárok elhárításban és a mentésben, valamint további 1799 személy állt állandó készenlétben.

A Közép- és Nyugat-Szerbiát érintő márciusi áradások során több ezer ház sérült meg. A SnežanaBogosavljević Bošković mezőgazdasági miniszter által közzétett információk szerint mintegy 6000 hektár területet öntött el a víz, a jószágtenyésztés azonban nem szenvedett károkat, hiszen a haszonállatokat sikerült időben kimenteni. Az állam az árvízkárokra becslések szerint 3 milliárd dinárt különít el az állami büdzséből, a mezőgazdasági termelés szanálását pedig hamarosan megkezdhetik.

Milan Postran mezőgazdasági analitikus a Danas napilapnak adott nyilatkozatában elmondta, mivel az áradás a rendelkezésre álló gabonaföldek csupán kis részét érintette, illetve a legnagyobb szántóföldi területek a Vajdaság területén vannak, ahol szerencsére ezúttal nem volt gond az áradással, így ha sikerül ezek után is a folyókat a medrükben tartani, nem kell majd tartani az élelmiszer drágulásától. A málnásokat érintett áradás esetében pedig hozzátette, hogy a többéves ültetvények ugyan megsínylették az áradást, de az árvíznek pozitív hatása is volt, hiszen a januári és februári szárazságot követően, a föld most pótolhatta a víztartalékait. Rámutatott, a károk elhárításában az államnak kell szerepet vállalnia.