2024. április 18., csütörtök
SZÉKELY SZABADSÁG NAPJA

Bűnvádi dosszié zsebkés viseléséért

Bűnvádi dossziét nyitott az ügyészség a székely szabadság napján tartott marosvásárhelyi megemlékezés és tiltakozás egyik kovásznai résztvevőjének, mert zsebkés volt nála – jelentette ügyészségi forrásra hivatkozva hétfőn az Agerpres hírügynökség.

Az érintett személy az MTI-nek elmondta: személyes használatra volt nála a bicska, és azért vette elő, hogy lefaragja egy, a csendőrség által kifogásolt zászlórúd hegyes végét. Mindezt az egyenruhások szeme láttára tette, eszébe sem jutott, hogy a zsebkése fegyvernek minősül. A férfi hozzátette: a csendőrség több tucat székely zászlót vivő személyt tartóztatott fel a marosvásárhelyi tiltakozás területének a bejáratánál. Egyeseknek a zászlórúd hosszát, másoknak a vastagságát, megint másoknak pedig a hegyes végét kifogásolta. A megállított személyek csak rúd nélkül vihették be a zászlóikat a rendezvény területére.

A bicskát elővevő férfit a helyszínen kihallgatta a csendőrség, majd bekísérték egy rendőrőrsre, ahol jegyzőkönyvbe vették a történteket. A több órás procedúra miatt az illető nem vehetett részt a tiltakozáson. Az MTI-nek elmondta, végül rendőrautóval vitték a város főterére, mert nem indultak el addig a háromszéki autóbuszok, amíg ő is fel nem ülhetett.

A romániai büntető törvénykönyv értelmében három hónaptól egy évig terjedő börtönbüntetéssel vagy pénzbüntetéssel sújtható az a személy, aki tömegrendezvényeken jogtalanul tart magánál vagy használ kést, vagy egyéb veszélyes tárgyat.