2024. április 20., szombat

Jövőre Kruševac lesz a házigazda

A hétvégén Óbecsén tartották meg a közgazdasági alapismeretekből megszervezett országos versenyt

Az óbecsei Közgazdasági-Kereskedelmi Iskola volt a házigazdája az idén a közgazdasági alapismeretekből megszervezett országos versenynek, amelyen ezúttal 37 szerbiai középiskola diákjai vettek részt. Az óbecseiek a szervezés jogát a tavalyi versenyen elért sikerükkel érdemelték ki. Ez a lehetőség jövőre a kruševaci Közgazdasági-Kereskedelmi Iskolát illeti meg, mivel végzős diákjuk, Aleksandra Milojević lett a verseny legjobbja. A második helyen a šabaci Stevan Matić végzett, míg a harmadik a valjevói Kristina Protić lett. A házigazdák legsikeresebb versenyzője, Slobodanka Grozdanić az ötödik helyet szerezte meg.

A dobogósok számos ajándékot kaptak, és minden résztvevő 1200 euró értékű tandíj-vouchert kapott a belgrádi Menedzsment, Közgazdasági és Pénzügyi Egyetemre.

A versenyt a Szerbiai Közgazdasági Iskolák Közössége és a Művelődési és Oktatási Minisztérium mellett hat felsőoktatási intézmény is támogatta, amelyek a kétnapos rendezvény alatt be is mutatkoztak a diákoknak.