2024. április 20., szombat

Megbízott igazgató a villanygazdaság élén

A köztársasági kormány ülésén határozatot hoztak a Szerbiai Villanygazdaság megüresedett igazgatói tisztségének a beöltéséről. A kormány valamikor a közeljövőben pályázatot ír ki a a szóban forgó tisztség betöltésére, addig pedig megbízott státuszban Milorad Grčić, a Kolubarai Szénbánya igazgatója látja el az igazgató feladatait.

Az eddigi igazgatót, Aleksandar Obradovićot, március 3-án váltották le. A döntés indoklásában Aleksandar Vučić miniszterelnök kifejtette, a kormány elégedetlen volt a villanygazdaság átszervezésével, a vállalatban uralkodó helyzettel, az utolsó csepp a pohárban pedig az volt, amikor Obradović a kormány takarékoskodási politikájának ellenére két luxusgépjárművet vásárolt az EPS számára. Obradović 2014-ben került a villanygazdaság élére.