2024. március 28., csütörtök

Egyre több bevándorló reked Görögországban

Folyamatosan nő a Görögországban tartózkodó migránsok száma, jelenleg 44 ezren vannak, miközben 31 ezer férőhely van a görögországi menekültszállásokon – tájékoztatott vasárnap a görög kormány.

A görög szigeteken kilencezren várják, hogy továbbutazhassanak, Athén környékén tizenegyezer menedékkérő található, a macedón határnál pedig tizenkétezren reménykednek továbbra is abban, hogy újra megnyílik előttük a határ, és továbbmehetnek Nyugat-Európa felé.

A héten a nyugat-balkáni útvonalon található országok fokozatosan lezárták határaikat a migránsok előtt, és Macedónia is csak azokat engedi be, akik a jogszabályoknak megfelelően útlevéllel és vízummal rendelkeznek, vagy ott akarnak menedéket kérni.

Jannisz Muzalasz görög bevándorlásügyi miniszter vasárnap azt is tudatta: török megfigyelők érkezhetnek a görög szigetekre, hogy segítsék a migránsok visszafogadását.

„Rendet kell tenni a káoszban, és butaság lenne elutasítanunk a segítséget” – fogalmazott a miniszter.

Sátrakban várakozó bevándorlók Pireusz kikötőjében (fotó-MTI)

Sátrakban várakozó bevándorlók Pireusz kikötőjében (fotó-MTI)

Törökország és Görögország között 2002 óta van hatályos visszafogadási egyezmény, de Törökország korábban közölte, hogy nem hajtja végre a megállapodást. Most, a migrációs válság nyomása alatt sikerült a két országnak megállapodnia arról, hogy újra alkalmazzák az egyezményt, s Törökország visszafogadja azokat, akik nem jogosultak menekültstátusra.

A török megfigyelők ugyanakkor a „nemzeti szuverenitás keretein belül” végzik majd tevékenységüket – tudatta Muzalasz.

Ezzel párhuzamosan Idomeninél a görög hatóságok egyre nagyobb erőfeszítéssel igyekeznek biztonságos helyre vinni az ott táborozó migránsokat, miután egyre nagyobb a fertőzésveszély. Egy kilencéves kislánynál „A” típusú vírusos májgyulladást diagnosztizáltak. Ez a betegség rendszerint nem megfelelő higiénés körülmények között szokott fertőzni.

„Idomeninél leírhatatlan körülmények uralkodnak. Az eső miatt a környék gyakorlatilag mocsárrá változott” – magyarázta a görög járványügyi hivatal vezetője, Thanaszisz Jannopulosz, hozzátéve: a járvány megelőzése érdekében elkezdték oltani az embereket, és teherautókkal tiszta vizet szállítanak a határhoz.

A görög hatóságok szórólapokon tájékoztatták a migránsokat, hogy az észak felé vezető fő útvonal lezárult, keressenek menedéket görögországi befogadóközpontokban. Már a szigeteken és a kikötőkben felhívják a figyelmüket, hogy ne induljanak Idomenibe.

„Görögország szállást, élelmet ad, és egészségügyi ellátásban részesít” – áll a szórólapokon arab, fárszi és pastu nyelven.

A kormány következetesen azt állítja, hogy nem akarja erővel kiüríteni a környéket, s arra számít, hogy a migránsok belátják, hogy nem fognak tudni továbbmenni.

„Állnak az épületek. Miért maradna bárki a sárban?” – tette fel a kérdést egy görög menekültügyi tisztviselő.

Az utóbbi 24 órában újabb 629 migráns érkezett a görög szigetekre.