2024. március 29., péntek

„Biztos pontot jelentünk a magyar közösség számára”

Átadta a köztársasági parlamenti választásokra állított jelöltlistát a Vajdasági Magyar Szövetség
A VMSZ átadta a támogató aláírásokat (Ótos András felvétele)

A VMSZ átadta a támogató aláírásokat (Ótos András felvétele)

Összesen 11 698 polgár támogatta aláírásával a VMSZ képviselőjelöltjeit az elmúlt napokban. Mint ismeretes, az előző választások eredményeinek köszönhetően a párt hat képviselőt is be tudott juttatni a parlamentbe. Most Pásztor Bálint, Fremond Árpád, Vicsek Annamária, Pék Zoltán, Kovács Elvira és Újhelyi Ákos szerepelnek a lista első hat helyén. Szombaton délben Pásztor István pártelnök is ott volt, amikor a szervezet tisztségviselői átadták az aláírásokat a Köztársasági Választási Bizottságnak. A testületnek most hitelesítenie kell az aláírásokat, melyet követően kihirdetik a VMSZ listáját, s ezzel válik hivatalossá a párt indulása a szerbiai voksoláson.

– Két és fél nap alatt sikerült összegyűjtenünk a szükséges számú aláírást. Köszönettel tartozom ezért a polgároknak, de szeretnék köszönetet mondani a VMSZ mellett a Vajdasági Magyar Demokrata Párt és a Magyar Egység Párt aktivistáinak is. E kiváló eredmény révén mostantól a kampánnyal, a valódi tartalommal foglalkozhatunk. A köztársasági szint mellett az összes önkormányzatban is sikerült összegyűjti az aláírásokat és már átadtuk, vagy a nap folyamán nyújtjuk át azokat – közölte a sajtónak nyilatkozva Pásztor István pártelnök, aki szerint rekordidő alatt tudtak nagy munkát elvégezni az aktivisták.

A választási szlogen: Vajdasági Magyar Szövetség – a biztos pont. Pásztor szerint az elmúlt években egy ilyen jelmondat megalapozottságát sikerült bizonyítani.

– A kampányban mindezzel el is tudunk számolni. Ha ma a vajdasági magyar közösség tagjainak valamire szükségük van, akkor az, meggyőződésem, éppen a biztos pont. Politikai értelemben ezt a Vajdasági Magyar Szövetség jelenti. A választási programunk lényege is ez: mit tehetünk még annak érdekében, hogy a vajdasági magyarok továbbra is támaszként tekintsenek a Vajdasági Magyar Szövetségre.

Pásztor nem kívánt „számháborúba bocsátkozni” a várható mandátumok számát illetően. Mint mondta, a párt elsődleges célja továbbra is az, hogy jelentős politikai erőt képviseljen, parlamenti erő maradjon. Meghatározó jelentőségre törekszenek a parlamenti munka során, mely nem csupán a magyar közösség, hanem a szerb politikai színtér számára is lényeges, fejtette ki a pártelnök.

– Egy olyan színfoltot és racionális politizálási stílust jelentettünk eddig, amely a mi elképzeléseinkről is szól, de jótékony hatást fejt ki a szerb politikai közéletre is.

A Köztársasági Választási Bizottság fogja ellenőrizni az aláírásokat (Ótos András felvétele)

A Köztársasági Választási Bizottság fogja ellenőrizni az aláírásokat (Ótos András felvétele)

Megjegyezte: nem tud újdonságot mondani a választások utáni időszak terveire vonatkozólag, arra készül a párt, hogy köztársasági és tartományi szinten is, továbbá számos önkormányzatban is együttműködjön azokkal, akikkel az elmúlt két évben is együttműködött. Mint ismeretes, köztársasági szinten ez a partner a Szerb Haladó Párt.

– Ez az együttműködés számunkra elfogadható volt, partnerként kezeltek minket, a választási kampányban el fogunk számolni az eredményekkel s emelt fővel nézhetünk a jövőbeli együttműködés elé – fogalmazott Pásztor.

Új momentumnak számít, hogy a Magyar Mozgalomban ezúttal kihívója is van a magyar közösségen belül a VMSZ-nek.

– Úgy készülünk a kampányra, mint eddig. Azzal foglalkozunk, amit mi csinálunk és nem azzal, amit más tesz. Semmi rendkívüli sem történt, politikai ellenfeleink voltak eddig is, csak másképp hívták őket. A szóban forgó személyek elsősorban svindlizéssel foglalkoztak az eddigiekben, ezért szorultak oda, ahol ma a vajdasági közéletben vannak. A vajdasági magyar emberek pontosan tudják, ki kicsoda – értékelte.

A KÖVETKEZŐ NÉGY ÉV FELADATAI

Pásztor Bálint listavezető véleményének adott hangot, hogy az uniós csatlakozás következtében meglehetősen fontos feladatok várnak ránk a következő négy éves mandátum ideje alatt. A VMSZ továbbra is befolyásolni szeretné a folyamatokat. Fontos lépésként értékelte a kisebbségi akciótervnek az elfogadását, melynek megvalósítása a választások után azonnal el is kezdődhet. Közölte, számos törvény módosul majd, olyanok, melyek fontosak a kisebbségi jogérvényesítés szempontjából. A vagyon-visszaszármaztatás és az alkotmánymódosítás is az elkerülhetetlen témakörök sorába tartoznak majd meglátása szerint. Kovács Elvira képviselőjelölt szerint a VMSZ mandátumszerzése elsősorban azért lenne lényeges a közösség számára, hogy a pártnak a továbbiakban is beleszólása legyen a készülő törvényekbe, hogy figyelni tudjon a kisebbségi érdekek megvalósítására, s hogy az uniós közeledésben gyakorlati alkalmazást nyerjen az elfogadott kisebbségi akcióterv is.

A párt erőteljesen ellenáll majd a jövőben is a bilingvális oktatás bevezetésének, mert az veszélyezteti az anyanyelven, magyar nyelven folyó oktatást – közölte Vicsek Annamária képviselőjelölt. A szerb nyelv oktatására külön programnak és tantervnek az elkészülését sürgetik, melynek tekintettel kell lennie arra, milyen környezetben él a tanuló. Fremond Árpád képviselőjelölt fontosnak tartotta kiemelni, hogy változott a termőföldről szóló törvény, s a VMSZ indítványa révén megnehezítették a földvásárlást a külföldiek számára. Szerinte a jövőben is dolgozni kell ezen az ügyön, szavatolni kell a kistermelőknek a földvásárlás lehetőségét, a vagyon-visszaszármaztatásban pedig a természetbeni kárpótlást, ahol csak lehetőség mutatkozik arra. Pék Zoltán képviselőjelölt a mikro-, kis- és középvállalkozásokat nevezte a fejlődés alapjának, ezek fejlesztését és újak létrehozását tartja kulcsfontosságú feladatnak.

SZABADKÁN ÁTADTÁK AZ ÖNKORMÁNYZATI LISTÁT

– A VMSZ péntek éjfél körül adta át az önkormányzati jelöltlistáját Szabadkán. A listán 67 képviselőjelölt neve szerepel, akiket csaknem 2300 lakos támogatott az aláírásával. Bunford Tivadar, a párt szabadkai szervezetének elnöke elégedett az elmúlt napok eredményével.

– Nagyon biztató a választásokra nézve, hogy a polgárok ilyen nagy számban támogatnak bennünket. Gondolom, hogy ez a VMSZ politikájának szól. Annak, hogy folyamatosan, már több mint két évtizede a vajdasági, a szabadkai magyarok ügyét képviseli és odafigyel a polgárok mindennapjaira. Megpróbál életszerű kérdésekkel foglalkozni, úgy mint most a legújabb, a terület- és gazdaságfejlesztési program – nyilatkozta a Bunford a Pannon RTV-nek.

A VMSZ–VMDP–MEP–PÁSZTOR ISTVÁN LISTA A MÁSODIK ÓBECSÉN

Szombaton adta át óbecsei önkormányzati listáját a Vajdasági Magyar Szövetség, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt és a Magyar Egység Párt alkotta koalíció a községi választási bizottságnak. Ebben őket csak az SZHP előzte meg Óbecsén, így a VMSZ–VMDP–MEP–Pásztor István elnevezésű lista az önkormányzati választáson a 2. sorszám alatt szerepelhet majd.  A koalíciónak 1135 érvényes aláírása volt, amit négy nap alatt sikerült összegyűjteniük – ez Kiss Igor, a VMDP helyi szervezetének az elnöke szerint azt jelenti, hogy az összefogást sokan támogatják a községben.

A koalíció listavezetője és polgármesterjelöltje Molnár Viktor, a VMSZ községi szervezetének az elnöke, aki szerint a koalíciós megállapodásnak köszönhetően a magyar közösség képviselete a korábbinál sokkal szélesebb lesz. A koalíció teljes, 36 nevet tartalmazó listával indul a helyhatósági választásokon, ebből 26 a VMSZ, 6 a VMDP és 4 a MEP jelöltje.