2024. április 19., péntek

Cselekedj időben, hogy megelőzd!

A vese világnapján Topolyán - Tudományos tanácskozás a világnap apropóján

Magyar kezdeményezésre, a Nemzetközi Nephrologiai Társaság (ISN) és a Vesealapítványok Nemzetközi Szövetsége (IFKF) nyilvánította minden év márciusának második csütörtökét a vese világnapjának. Szövegünk címe azonos e világnap idei jelmondatával, amely a vese világnapjának 2016-os évi központi témájára, agyermekek és a vesebetegség kapcsolatára utal.

Tegnap, a topolyai egészségházban a Vesebetegek Egyesületének Észak Bácskai-Körzeti Szervezete rendezésében, a topolyai Dr. Hadzsy János Egészségház társzervezéésben megtartott konferencia is a célból szerveződött, hogy a szülők, a fiatalok, a szakmai döntéshozók és a közvélemény figyelmét felkeltse a gyermekkori vesebetegségek iránt, ráirányítsa a figyelmet azokra a kockázati tényezőkre, amelyek később vesekárosodáshoz vezethetnek. A topolyai egészségház harmadik éve vállalt a világnap apropóján egészségvédelmünk szempontjából e kiemelt jelentőségű napon társszervezői szerepet abban, hogy topolyai helyszínen valósulhasson meg e tanácskozás.

A vese világnapján, Topolyán szervezett tudományos tanácskozáson dr. Agyánszki János, a topolyai egészségház igazgatója mond köszöntőt. Fotó: Szabó Anikó

A vese világnapján, Topolyán szervezett tudományos tanácskozáson dr. Agyánszki János, a topolyai egészségház igazgatója mond köszöntőt. Fotó: Szabó Anikó

- Számomra nagy öröm, hogy társszervezőként részt vehetünk egy ilyen esemény életre hívásánál, ugyanis ezen rendezvények kiegészítik azokat a hiányosságokat, amelyek az egészségügyi ellátás terén még akadnak. Arra gondolok, hogy a kapcsolat a betegek és az egészségügyi szolgáltatást végzők között ily módon is még sokkal szorosabbá tehető. Munkánkról is visszajelzést szolgáltat, arról ad igazolást, mivel elégedettek a betegek, esetleg min lehetne még javítani, változtatni - nyilatkozta lapunknak dr. Agyánszki János, a topolyai, harmadik éve műveseközpontot is üzemeltető, jelenleg tizenhét dialízisre szoruló pácienst magas színvonalon ellátó Dr. Hadzsy János Egészségház igazgatója, mielőtt a tudományos tanácskozás közönségét köszöntötte. Tőle afelől is érdeklődtünk, művesekezelésre szoruló gyermekpácienst jegyeznek-e. Az igazgató válaszában kifejtette: nem, de ha lenne is Topolya községben ilyen megbetegedett egyén, azt tudomása szerint a szabadkai műveseközpontba kellene irányítani. Fiatal, harminc év körüli krónikus veseelégtelenségben szenvedő pácienseket azonban ellátnak Topolyán is.

Abban a folyamatban, hogy a lakosság tájékoztatása az egészségmegőrzés fontosságát illetően még teljesebb legyen, csökkenjen a vesebetegségek és a hozzá társuló szövődmények gyakorisága, súlyossága, a topolyai egészségház dolgozója, dr. Vukelić Vesna belgyógyász-szakorvos, a topolyai műveseközpont vezetője is központi szerepet vállal, ő tegnap a konferendián mindenekelőtt a megelőzésről, annak lehetséges módjairól értekezett. Jelen volt még Jasmina Vukša okveleves gyógyszerész is, aki a gyógyszerészetnek az egészségmegőrzésben való szerepéről szólt. A szervezők nevében Zoran Mišković okleveles közgazdász, a vesebetegek egyesületének észak bácskai-körzeti vezetője is értekezett Oktatás – egészséges nemzet címmel.

- A vesebetegek világnapja alkalom arra, hogy a figyelem ezen betegség jelentőségére, veszélyeire irányítódjon. Hogy az általunk is képviselt mozgalom, miszerint országunkban a művesekezelés programját a veseátültetési program kampánya váltsa fel, nagyobb hangsúlyt kapjon. Az idei évi rendezvénysorozat a gyermekekre fókuszál. Egészséges utódok nélkül egészséges nemzet sem létezik. Céljaink között szerepel az egészségügyi személyzet képzése mellett a szülők edukálása is, kiknek nagyon komoly figyelmet kell fordítaniuk a megelőzésre, a megelőzést szolgáló orvosi kontrollvizsgálatokon való megjelenésre, arra, hogy egyes megbetegedések ne vezessenek művesekezelés szükségességéhez a gyermekek esetében – fogalmazott Mišković.

A vesebetegséget ,,csendes járványként" is jegyzik. A sokáig észrevétlenül lappangó betegség jelentős hányada odafigyeléssel megelőzhető. Az elhízás, az egészségtelen tépléálkozás, a fiatalkori magas vérnyomás, a cukorbetegség, a mozgásszegény életmód a legfontosabb vesebetegségre hajlamosító tényezők közé sorolható. A gyermekeknél viszonylag ritkák a veleszületett veseproblémák, gyakoribb, hogy a rossz szokásokkal, a helytelen életvitellel károsodik már fiatal kortól a vese. Míg 2013-ban 74, 2014-ben 43 veseátültetés valósult meg, 2016 első két hónapjában csupán kettő. A gyermekpáciensek művesekezelését, transzplantációját Szerbiában kizárólag a Tiršova - Belgrádi Egyetemi Gyermekgyógyászati Klinikán végzik, a dialízises kis betegek száma általában 7 és 12 között mozog.