2024. március 29., péntek

„Megtanultuk megbecsülni, ami van”

Felújítják a Kosztolányi Dezső Színház zsinórpadlását – A társulat ezekben a hetekben itthon és külföldön is vendégszerepel

Március első felében felújítják a Kosztolányi Dezső színház zsinórpadlását, ezért kell néhány hetet várni az előadásokra, a próbák viszont most is zajlanak. Andrej Boka az új bemutatót, a Názáret című darabot készíti a kölcsönkapott próbatermekben, s a vendégszereplések is folynak itthon és külföldön.

Fotó: Molnár Edvárd

Fotó: Molnár Edvárd

Urbán András, a színház igazgatója lapunknak elmondta, a Piaf menettel Zentán, a Furcsa hurokkal Újvidéken, illetve a szintén koprodukcióban készült Manipulációkkal Ljubljanában és Milánóban vendégszerepel a színház, illetve a debreceni Deszka Fesztiválon az Exodust játsszák.
– A felújítás, illetve adaptáció a zsinórpadlás rendszerére vonatkozik, amely a kezdetektől fogva nem működött megfelelően, illetve az elmúlt évek alatt folyamatosan meghibásodott, bizonyos elemek elhasználódtak, biztonsági szempontból is voltak némi aggályaink. Nagy luxusnak tűnt, hogy ha már úgy épült meg a színházunk, hogy a színpad felett teszem azt, nem egy próbatermet hoztak létre, hanem egy klasszikus színházi térre jellemző magasság maradt meg a zsinórpadlás részére (tehát nem beépítve valamilyen más célra), ez a rendszer ne működjön jól. Ha 50 kilogrammot akartunk felemelni,100 kg-os ellenpontozásra volt szükség, ami már összesen 150 kg, és ezt emberi erővel kellett elindítani, illetve megállítani – nem beszélve a konstrukció teherbírási határairól.
Most az eddigi rendszert statikailag is újragondolták, bizonyos elemek felhasználásával lényegében egy új rendszer lesz felszerelve részben kézi, klasszikus ellenpontozású rendszerben, részben motoros megoldással. Jelentősen nő a függesztések teherbírása, kezelhetősége, irányítása, és hát biztonságilag is elfogadhatóbbnak kellene lennie az új zsinórpadlásnak. A beruházás értéke 10 millió forint, és az MNT kiemelt kulturális programján keresztül a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatja. A munkálatokat a Svetlost teatar cég végzi, amelynek jelentős tapasztalata van e téren. Ami még fontos, hogy ez egy fejleszthető rendszer lesz, tehát anyagiak függvényében továbbgondolható, ám jelen állapotában is funkcionális lesz – mondta Urbán András.
Az igazgató kiemelte, a KDSZ egyik legnagyobb infrastrukturális problémája jelen pillanatban a terem akusztikai gondjai mellett a raktárhelyiségek hiánya. Saját eszközökből próbálnak bérelni különböző helyiségeket a közelben, akár egy garázst az udvarban, egy nem lakható lakást ugyanitt, ahol elég mostoha körülmények között tárolják a kellékeiket, díszleteiket, illetve az udvar bizonyos szegleteit használják erre. Sajnos az időjárási viszonyok megteszik a magukét, ami ezeket a tárgyakat illeti. Emellett a hangszigetelésre is ráférne egy kis kiegészítés, hogy a színház és a mozi valóban zökkenőmentesen tudjon párhuzamosan működni.
– A KDSZ jelenlegi felszereltsége a helyi viszonyokhoz mérten kielégítő, amennyiben a hang- és fénytechnikai felszerelésre gondolunk. Legalábbis mi megtanultunk ezeken a kereteken belül dolgozni, persze külön alkalmakkor, mint például a Desiré fesztivál, vagy vendégjátékokkor bérelnünk kell bizonyos lámpákat, mikrofonokat. A hozzánk érkező vendégművészeknek, rendezőknek még az elején megpróbálom megmagyarázni a színház kapacitásait, így az új produkciók értelemszerűen ennek keretében készülnek. Az évek során folyamatosan próbáljuk fejleszteni a felszerelésünket főleg pályázati pénzekből, és szépen lassan, de összejött egy szolidan használható fénypark is. A legnagyobb problémát az emberhiány, azaz a létszám képezi, hiszen a jelenlegi kisegítő személyzet számbelileg minimális. Egy új produkció készültekor mindig azt próbálom megmagyarázni a rendezőnek vagy a díszlettervezőnek, hogy olyan módon próbálják kitalálni, megálmodni a díszletet, hogy azt két-három ember is tudja pakolni, beállítani egy, illetve másfél napi munkával, és lehetséges legyen valami módon tárolni... ami persze szinte lehetetlen.
Mi annak idején létrehoztuk, többnyire önerőből a Harambašić utcai termünket, ami ha jól tudom, azóta csak megy tönkre. Ott nehéz körülmények voltak, hideg, nehezen fűthető terem, alapvető higiéniai feltételek nélkül. De ott is megtanultunk dolgozni, és akkoriban nagy előrelépést jelentett a színháznak ez a technikai színvonal is. Nyilván megtanultuk megbecsülni azt ami van, még ha vannak kivetnivaló dolgok, hiányosságok is – mondta Urbán András.