A Délibáb MME által szervezett, nemzeti identitást megőrző és erősítő előadás-sorozat újabb részét hétfőn este tartották meg a Zentai Alkotóházban A délvidéki népzene tarkasága címmel, amelyben a régió 18. századi újratelepítésének népzenei hatásairól mesélt Recskó Szabolcs történész és Juhász Gyula népzenész. Az egyébként is izgalmas előadás fényét nagyban emelték a Szabadkai Zeneiskola két diákjának, Török Noéminek és Lepár Krisztinának, valamint tanárnőjüknek, Kanalas Zsófiának a tematikus népdalcsokrai.
Szögi Csaba felvétele
Recskó Szabolcs rövid történelmi bevezetőjében ismét az ázsiai őshazától indított, aztán röpke török kori ismertetőt követően rá is tért a Mária Terézia nevével fémjelzett, három nagy hullámban történt régiónkbéli visszatelepítésekre, amikor is igen sokféle nép került erre a vidékre, de közülük a jelen téma kapcsán mindenképpen kiemelendők az alföldi, a felvidéki és a bukovinai (székely) magyarok.
Juhász Gyula erre építette fel aztán a maga előadását, már az elején hangsúlyozva, régiónk népzenei tarkasága mindenekelőtt annak köszönhető, hogy a Délvidék az Alföld része, ahol mindig is sok nép fordult meg. Ezt követően mesélt a magyar népzene Bartók és Kodály által feltérképezett dialektusairól, összehasonlította a régi (főleg keleti hatású) és az újabb (nyugatias jegyeket mutató) stílust, majd hosszan elidőzött a régió legjelentősebb népzenegyűjtőinél (Kiss Lajos, Burány Béla, Király Ernő, Tripolszky Géza, Silling István stb.), külön kiemelve Bodor Anikó munkásságának jelentőségét. Mesélt a legjellemzőbb alföldi dallamokról (pásztor-, katona-, betyárdalokról) és hangszerekről (citera, furulya, tekerő, klarinét), valamint a szerb, román és egyéb hatásokról a népzenénkre, mindezt földrajzi és történelmi kontextusba helyezve, különösen élvezetessé téve ezáltal az előadást.
