2024. április 19., péntek
NAGYBECSKEREKI VÍZTISZTÍTÓ

Már a biztosíték (is) megvan

A nagybecskereki víztisztító megépítésének a (legutóbbi) határideje az elmúlt év vége volt, de a munkálatok el sem kezdődtek. Az újabb ígéret szerint 2016 júniusától lesz majd arzénmentesítve a nagybecskereki vezetékes víz.
A városi képviselő-testület eddigi összetételében megtartott utolsó ülésén a régóta várt beruházással kapcsolatos újabb határidőről nem volt szó. A témát csak annyiban érintették, hogy a helyi parlament jóváhagyását adta arra, hogy a Városi Vízművek állami garanciát kapjanak arra, hogy majd rendszeresen fizetik a víztisztítás költségeit a beruházónak.

(Fotó: Kecskés István)

(Fotó: Kecskés István)

Ahogy a megindokolásban elhangzott, a Városi Vízművek, mint közvállalat – amelynek alapítója a város – köteles biztosítékot felmutatni arra, hogy a víztisztítási szolgáltatást a beruházóval megkötött szerződés alapján fizeti majd. Ezt a garanciát a Szerb Köztársaság kivitelt biztosító és finanszírozó ügynöksége adja majd – a kormány jóváhagyásával. Tekintettel arra, hogy választások előtt vagyunk, félő, hogy egy ilyen bonyolult eljárás még inkább elodázza majd a nagybecskereki víztisztító megépítését és üzembe helyezését.
Az építőhelyen egyébként továbbra sem történik semmi a tavaly októberi alapkőletétel óta. Az önkormányzatban viszont megerősítették, hogy a kivitelezéssel megbízott olasz Zilio Csoportosulással a tavaly megkötött szerződés továbbra is érvényben van, és (remélhetőleg) meg is valósul.
Nagybecskereken tizenkét évvel ezelőtt, a magas arzéntartalom miatt betiltották a vezetékes víz használatát. Az önkormányzat 2012-ben szerződést írt alá a német Wassertechnik társasággal a vízgyár építéséről, de a szerződést a hatalomváltás után felbontották. Az új hatalmi felállás 2015 februárjában szerződést írt alá az olasz Zilio Csoportosulással. Annak értelmében az olaszok nem vízgyárat építenek, hanem azt vállalták, hogy a saját víztisztító berendezésükkel egészséges (arzénmentes) csapvizet biztosítanak. Ígéretük szerint a kész berendezést majd Olaszországból szállítják Nagybecskerekre. A szerződés aláírásakor azt ígérték, hogy legkésőbb 2015. október 12-éig egészséges ivóvizet biztosítanak.
Aztán október 21-én az alapkőletétellel ünnepélyesen megkezdődött a nagybecskereki víztisztító berendezés építése. A szentmihályi úton levő telken azonban azóta sem látni munkagépet.