2024. április 20., szombat

Cirkl Rudolf kitüntetése

A budapesti Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944–45 Alapítvány kedden emlékéremmel tüntette ki Cirkl Rudolfot, mindazért az itt fölsorolhatatlan érdemeiért, amit a magyarságért tett a társadalmi élet legkülönbözőbb területein. A zombori díjátadáson egyebek közt részt vett Schmitt Pálné Makray Katalin, az alapítvány fővédnöke, Cseresnyésné Kiss Magdolna, az alapítvány kuratóriumának elnöke, Pirityiné Szabó Judit, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága Kapcsolattartási Főosztályának vezetője, mellettük számos magyarországi meghívott. Az egybegyűlteket F. Cirkl Zsuzsa, a kitüntetett lánya, valamint Beck Antal, a Gerhard Német Egyesület vezetője fogadta, majd Fekete J. József akadémikus köszöntötte, aki méltatásában a következőket mondta:

„Cirkl Rudolf helytörténeti kutató, műemlékvédő és restaurátor, amatőr festő, díszlettervező, fafaragó, környezetvédő, természetimádó, ornitológus, több szakkönyv szerzője és illusztrátora. Sokoldalú érdeklődése mellett szívesen foglalkozik fiatalok képzésével is.

A művészetek iránti érdeklődést Olaszországban felnevelkedett édesanyja keltette fel benne, a természet iránti rajongását és a magyarság sorsproblémái iránti élénk érdeklődést pedig apai nagyszülei. Ezek az elhivatottságok szerves módon egybefonódtak gazdag életútja során.

Alkotásai eljutottak valamennyi kontinensre. A többszörösen díjazott festő 1961-ben megkapta a zombori Művelődési Közösség díját, 1972-ben a Flora-Expo díját formatervezésért, 1985-ben a Munka Klub elismerését, ugyanabban az évben Szegeden a Hermann Ottó Emlékplakettet, továbbá Pécsett a kultúrközpont díját. 1988-ban az ENSZ leszerelési témára meghirdetett nemzetközi plakátpályázatán a harmadik díjat nyerte el.

Az első sorban Cirkl Rudolf feleségével és Makray Katalin (Fotó: Oberajter Dávid)

Az első sorban Cirkl Rudolf feleségével és Makray Katalin (Fotó: Oberajter Dávid)

1998-ban az 1848/49-es magyar szabadságharc évfordulója alkalmából faragott kopjafáját a Magyar Köztársaság belgrádi Nagykövetségének adományozta, ez az alkotás ma a budapesti Hadtörténeti Múzeum állandó kiállítási tárgya, hasonlatosan ahhoz a Szent László-portréhoz, amely úgyszintén Budapesten, a Szent László Akadémián található. 2002-ben a zombori Magyar Polgári Kaszinó udvarán elhelyezett, majd a Szent Rókus köztemetőbe áthelyezett, a temetetlen halottaink emlékére készült emlékfal részét képező kopjafát faragta meg és adományozta az egyesületnek, illetve a zombori magyarságnak.

Cirkl Rudolfot 2004-ben lovaggá ütötte a Szent György Lovagrend. Előtte három évvel kapta meg a megtisztelő Aracs-díjat. Tekintettel, hogy 1956-ban, berukkolás előtt álló, forradalmi érzelmű fiatalként tevékenyen kivette részét a Magyarországról menekülők ellátásából a befogadó központként működő zombori Kaszinóban és a helyi horvát otthonban, a Magyar Köztársaság a forradalom ötvenedik évfordulóján, 2006-ban a Szabadság Hőse emlékéremmel tüntette ki.

Alapító elnöke a zombori magyar hagyományápoló és műemlékvédő szakkörnek. Első elnöke volt a történelmi VMDK helyi tagozatának, legfőképp az ő érdeme, hogy a végső pusztulástól megmenekültek a zombori honvédsírok, újraéledt a Schweidel- és a Rákóczi-kultusz, elkészült és kihelyezésre került Schweidel József aradi vértanú emléktáblája.

Mindenki Rudi bácsija hosszú évtizedek óta részt vesz szinte valamennyi magyar művelődési esemény díszletének és az alkalmi, történelmi jellegű kiállítások elkészítésében, közönségszervezőként is fáradhatatlan, s ő az, akihez mindenki bátran fordul segítségért, mert nem kell tartania a visszautasítástól. Ez egyik magyarázata annak, hogy nemcsak a helyi magyar közéletben tisztelik, hanem Zombor város művelődési életének is megbecsült tagja.”

A díjazottat Cseresnyésné Kiss Magdolna méltatta, mondván, ha 1944–45 idejéről van kérdése az alapítványnak, Rudi bácsi biztos pont. Az elismerést a kitüntetetthez és családjához szóló meleg szavak mellett adta át Makray Katalin, a kitüntetett pedig az ünnepség átéltségének ihletettségével köszönte meg. A díjátadón egybegyűltek megkoszorúzták a temetetlen holtak emlékfalát.