2024. április 19., péntek

37 millió dinárt költenek útaszfaltozásra Magyarkanizsán

A magyarkanizsai önkormányzat az idén mintegy 37 millió dinárt fordít utak aszfaltozására - adta hírül a Pannon RTV. A hamarosan kezdődő útépítések során valamivel több mint 3 kilométernyi út kap új burkolatot.

Hamarosan a község hét településén, Oromon, Kispiacon, Tóthfaluban, Oromhegyesen, Martonoson, Velebiten és Magyarkanizsán, összesen valamivel több mint 3 kilométer hosszan aszfaltoznak. A Kisvasút utcában 350 méter hosszú, 4 méter széles aszfaltút épül. Fejsztámer Róbert, a Gazdasági, pénzügyi és fejlesztési főosztály vezetője elmondta, hogy nagyon jó példája ez a vállalkozói és az önkormányzati szektor együttműködésének. Egy utca aszfaltozása, igaz, főleg közlekedésbiztonsági szempontból és a lakosság kényelme szempontjából fontos, ebben az esetben azonban egy vállalkozónak az életét is megkönnyíti, hiszen az áruforgalom, az áru biztonságosabb és hatékonyabb szállításához járul hozzá. Nagyon remélem, hogy az elkövetkező időszakban is lesznek hasonló beruházásaink - fogalmazott.

Amennyiben az időjárási körülmények és a belvíz nem akadályozzák a munkálatokat, két hónap alatt befejeződik az aszfaltozás a Kisvasút utcában és a község többi településén is.