2024. március 29., péntek

Az elidegenedés legfelsőbb foka?

Akik egykor tanultak marxizmust, nyilván még emlékeznek azokra a tételekre, melyek szerint a proletariátus diktatúrájának bevezetését követő tudatos fejlesztés, a termelés és az elosztás tervezése oda vezet majd, hogy kevesebbet kell dolgoznunk. Logikusnak és hihetőnek tűnt ez akkor. Pedig abban az időben is voltak olyan szerencsések, mondjuk úgy, ügyesen helyezkedő vagy lavírozó „szakemberek”, akik kevés munkából is elképesztően jól éltek. Olyanok is voltak, akik nagyon sokat dolgoztak, mégis csak szerényen éltek. Ha pedig a jóslatot nézzük, egyáltalán nem vált be. Átlagban ma sem kell kevesebbet dolgozni, mint akkor, pedig a technológia soha nem látott tempóban fejlődött az elmúlt ötven évben.

Bizonyos számítások szerint a mai technológia már valóban lehetővé tenné, hogy egészen kevés, napi egy-két órás munkából az egész Föld lakossága relatíve jól éljen. Ehhez azonban hatékony, tökéletesen jól szervezett munkára lenne szükség, az elosztásnak pedig legalább megközelítőleg egyenlőnek kellene lennie. Az egykori és még létező szocialista országok gyakorlata megmutatta, hogy a hatékonyság fenntartásához a piaci mechanizmusok is kellenek. A javak megközelítőleg egyenlő elosztását pedig csak egyféle hatalmi erőszakkal, a kommunista diktatúrával valósíthatták meg. A rendszer bukását végül így is a hatalom eloszlásában jelentkező egyenlőség okozta. Mindez azonban ennél is sokkal bonyolultabb. A rendszer sikertelenségében jelentős szerepet játszott még a motivációs tényező elégtelensége és az ilyenkor rendszeres mellékhatásként jelentkező kontraszelekció.

A MEGVÁLTÁS

A tőlünk nyugatabbra fekvő országok életszínvonalát látva – mélyebb tudás és tapasztalatok hiányában – az itt élő emberek többsége azt hitte, elég csak a rendszert megváltoztatni, és attól már mi is olyan jól élünk majd, mint a nyugatiak. Esetünkben ez is sokkal bonyolultabb, mert a nacionalizmus térnyerése komoly megrázkódtatásokhoz vezetett, és ez csak részben magyarázható gazdasági okokkal. A világgazdaságban tapasztalható folyamatok azonban azt mutatták, hogy a modern kori kapitalizmus – melyről sokan hitték, hogy az egyedüli igazságos rendszer – szintén anomáliákhoz vezet. A hatalom elosztásában a demokratikus jelzővel illethető rendszerek mértékletességet tanúsítottak a kommunista diktatúrákhoz képest, a kapitalizmus viszont a javak elosztásában nem ismert mértéket. Elképesztő mértékű vagyoni egyenlőtlenségeket produkált a profitorientált rendszer működése. Tény, hogy az alkalmazotti státusban levő réteg bevételei is nőttek. A munkaidő hossza azonban sem a diktatúrákban, sem az úgynevezett demokratikus rendszerekben nem csökkent. Olyan világban élünk, melyben a megoldhatatlannak tűnő problémák folyamatosan továbbiakat szül. Recesszió, pénzügyi válság, adósságspirál, munkanélküliség és kilátástalanság. Emellett regionális háborúk, vallási és ideológiai türelmetlenség, a szélsőséges ideológiák térnyerése zajlik.

"ÍGY SE VOLT JÓ, ÚGY SE VOLT JÓ..."

A világ nemrégiben még riválisnak számító két rendszere egyaránt aránytalanságokat szült. Az egyik és a másik modell is kifulladni látszik. Amikor olyan az elosztási rendszer, hogy a szereplők csaknem azonos mértékben részesülnek a javakból, akkor megszűnik a motiváció. Az ilyen rendszerekben törvényszerűen táptalajra talál a korrupció is. A tapasztalatok szerint azonban, ha megteremtjük a klasszikus értelemben vett piaci viszonyokat, akkor az jövedelmi aránytalanságokat és abnormális elosztási különbségeket eredményez. Az emberek talán még el is fogadnák, hogy az egyenlőtlenségek folyamatosan nőjenek, ha a jólét leszivárogna a társadalom alsóbb rétegeihez. Most azonban éppen ott tartunk, hogy kialakult egy teljesen új helyzet, amellyel az emberiség, úgy tűnik, nem tud mit kezdeni. Nem látni azokat a hatékony mechanizmusokat, melyekkel mindezt jó irányba lehetne terelni.

A technológiai fejlettség olyan szintjén vagyunk, amikor már globális szinten is ki lehetne elégíteni az emberi szükségleteket. Nincsenek viszont olyan szabályozási rendszerek, melyek az anyagi javak optimális elosztását szolgálnák. Itt érdemes egy kicsit megint visszaemlékezni, mit is tanítottak annak idején marxizmusórán: a kapitalizmusban az embereket nem a tulajdonságaik alapján, hanem a vagyon és hatalom alapján ítélik meg, ezért elkerülhetetlen az embernek önmagától való elidegenedése. Marx tanai máig vitatottak, ugyanakkor megkerülhetetlenek is. Az általa feltárt összefüggéseket manapság is idézgetik, még Nobel-díjas közgazdászok is. Ideológiájáról sokat lehetne vitatkozni, de a teória szempontjából egészen biztos, hogy maradandót alkotott. Ma lehet, hogy pénzügyi zseninek tartanák, annak idején azonban gyakran voltak anyagi gondjai. Állítólag az anyja mondta neki egy alkalommal, amikor pénzt kért tőle kölcsön: Karl, jobban tennéd, ha gyűjtenél egy kis tőkét, nemcsak írnál róla! Ez is egy ma is érvényes tételnek tekinthető…