2024. április 19., péntek

Javítják és föltöltik a község utait Óbecsén

Beindultak az úthengerek Óbecsén, megkezdődött ugyanis egyes nem kategorizált utak javítása, illetve további munkálatokra való előkészítése. Az önkormányzat kasszájából most a Šištak 1-en és a Batinai utcában, a Gyümölcsös meghosszabbításában, a Veljko Vlahović, a Milan Ješić Ibar, a Čiplić fivérek utcában, valamint Bácsföldváron a Gyöngyszigetre vezető úton dolgoznak a munkagépek.

(Fotó: Fehér Rózsa)

(Fotó: Fehér Rózsa)

Rövidesen újabb utcákban kerül sor aszfaltozásra, valamint út- és járdajavításokra, ezeket az Építésügyi Igazgatóság végezteti majd a kiválasztott beszállítóval. A község területén több aszfaltozatlan utcát is feltöltenek zúzott kővel, erre 16,5 millió dinárt költ az igazgatóság, valamint 600 ezer dinárért 3000 köbméter mart aszfalt vásárol a közvállalat, ebből Péterrévén a Labud Pejović, a Táncsics Mihály, a Kiss Ferenc, a Recsó János és a Vladimir Nazor utca egy szakaszát töltik majd fel, Óbecsén a Bácsföldvári útra és a kefegyárnál, Bácsföldváron pedig a Boris Kidrič, a Július 7. és a Dušan Guconja utcában lesz 3 méteres szélességben mart aszfalt az úton.

Az óbecsei Jovan Zmaj utcában 1300 méter hosszan és hat méteres szélességben 9 millió dinár értékben kerül új aszfaltréteg a legrosszabb állapotban lévő szakaszra, egy kilométernyi járda pedig 3 millió dinárért újul meg a községben. Az óbecsei óvoda előtt 1,2 millió dinárból ugyancsak a járdát javítják meg, és további hatmillió dinárt szánnak gyalogos- és bicikliutak felújítására a községben. Az óbecsei Zöldfás utcában először az utca Újvidéki és Jovan Zmaj utcák közti szakaszán javítják a járdát, később pedig a Jovan Zmaj utca és a szálloda közti rész kerül sorra. Felvételünk a stadion melletti kiserdőnél készült.