2024. április 20., szombat

A kormány szigorítana a menekültügyi szabályokon

Szigorítana a menekültügyi szabályokon, így csökkentené a menedékkérők szociális ellátásait és egy hónapra rövidítené a menekültek tartózkodását a befogadóállomáson a Belügyminisztérium tervezete, amely hétfőn került fel a kormány honlapjára.

A tervezet szerint a szigorítás elsődleges célja a menedékkérőket és a nemzetközi védelemben részesítetteket megillető szociális ellátások csökkentése, mert ezzel az intézkedéssel elkerülhetőnek tartják, hogy „a gazdasági migránsok kizárólag a jobb élet reményében Magyarországon terjesszenek elő menedékjogi kérelmet”. Ennek érdekében megszüntetnék az integrációs szerződés intézményét, valamint bizonyos támogatásokat, így a nemzetközi védelemben részesítettek – menekültek, oltalmazottak – nem lennének jogosultak olyan juttatásokra, amelyek a magyar állampolgárokat sem illetik meg. A kormányrendeleteket módosító tervezet szerint hatályon kívül helyeznék a lakhatási támogatást és a beiskolázási támogatást, valamint sem a menedékkérők, sem a nemzetközi védelemben részesítettek nem lennének jogosultak költőpénzre.

A tervezett törvénymódosítás szerint az elismerést követően a menekültek, oltalmazottak a jelenlegi két hónap helyett csak egy hónapig lesznek jogosultak a befogadóállomáson tartózkodni, és ez alatt az idő alatt kell a magyarországi tartózkodásuk feltételeit megteremteniük.