Amikor a szervadományozásról beszélünk, mindannyiunknak abból kellene kiindulnia, hogy előbb kerülhet arra sor, hogy potenciálisan szervátültetésre szoruljunk, mint arra, hogy donorokká váljunk. Ha így fordítjuk meg ezt a történetet, akkor számomra érthetetlen, hogy olvasóink 60 százaléka veti el a lehetőségét annak, hogy halála után automatikusan szervadományozóvá váljon. Viszont elfogadom ezt a tényt, amely arról árulkodik, hogy igen keveset tudunk arról, hogyan is működnek ezek a dolgok.
A szervdonorok legtöbb esetben olyan személyek, akiknél kórházi körülmények között diagnosztizáltak agyhalált. Az ilyen esetek száma viszont nagyon alacsony. Nem is használható fel minden ilyen halott ember szerve, például fertőzés esetén vagy daganatos és autoimmun betegségek meglétekor, valamint krónikus betegségek, mint a magas vérnyomás vagy a cukorbetegség esetében nem használják fel a szerveket. Sokszor a családtagok is megvétózzák a szervadományozást, mert nem tudják, mi a különbség a kóma és az agyhalál között.
A javaslat, hogy születésünket követően automatikusan szervdonorrá váljunk, azért fogalmazódhatott meg, mert Szerbia az önkéntes szervadományozók és a transzplantációs műtétek számát tekintve az utolsó előtti helyet foglalja el Európában. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy országunkban sokkal egészségesebb emberek élnének és kevesebb lenne azoknak a betegeknek a száma, akik transzplantációra várnak, mint más országokban. Ez arról árulkodik, hogy valaki nem végzi jól a dolgát. Ha olyan egyszerű donorrá válni, hogyan lehetséges az, hogy a kezelőorvosom egyszer sem szembesített ennek lehetőségével?
Európa döntő részén is a feltételezett beleegyezés elve él, kivéve az Egyesült Királyságot, Németországot és Hollandiát. A feltételezett beleegyezés azt jelenti, ha valaki nem tiltja meg még életében, akkor a szervei felhasználhatók a halála után. Magyarországon is a feltételes beleegyezés elve él, és a hivatalos adatok szerint kevesebb, mint kétezer ember tiltotta meg, hogy szerveit átültessék haláluk után. Viszont a felmérések szerint Magyarországon a polgároknak kevesebb mint fele van tisztában azzal, hogy a szervadományozás terét törvényileg szabályozták, és amikor a kérdést úgy tették fel, hogy önként vállalná-e a szervadományozást, akkor is jobb eredmények születtek, mint a mi felmérésünkön a Magyar Szó honlapján, hisz a felnőtt lakosság 73 százaléka egyezne bele, hogy halála esetén felhasználják a szerveit.
Azt, hogy elegendő szervdonor áll-e egy társadalom rendelkezésre, úgy mérik fel, hogy megszámolják, hány donor jut egymillió emberre az országon belül. Szerbiában egymillió lakosra csak öt donor jut. Horvátország az európai ranglétra, valamint a világranglista csúcsán áll a szervátültetések terén, hiszen ott 39 donor jut egymillió lakosra.
Szerbiának arra lenne szüksége, hogy egymillió lakosra legalább tíz önkéntes donor jusson, így már csatlakozhatna az Eurotransplant Alapítványhoz, amely közös várólistát működtet, és arra a szervátültetésre váró szerbiai betegek is felkerülhetnének. Ezzel növelhetnénk az esélyét annak, hogy ha valaki megbetegszik, ne kelljen évekig várnia egy egészséges szervre. Emellett ha több donor közül lehet választani, annak is nagyobb lesz az esélye, hogy a beteg számára legmegfelelőbb, legkompatibilisebb donort válasszák ki, így javítva esélyeit az életre. Az Eurotransplant tagországai Ausztria, Belgium, Hollandia, Magyarország, Horvátország, Luxemburg, Németország és Szlovénia. Az alapítvány adatai szerint évente 7000 donorszerv elosztását szervezik meg.
Ahhoz, hogy valaki szervdonor legyen, a kezelőorvosánál kell jeleznie ezt a nemes szándékát. A donorkártya-aláírással az adományozó beleegyezik abba, hogy szerveit halála után átültessék. A donor családjának viszont van vétójoga, vagyis ha beáll az agyhalál annál a személynél, aki rendelkezett donorkártyával, de a hozzátartozói nem szeretnék, ha a szerveit átültetnék, kérhetik az adományozás visszavonását. Szerbiában 130 ezer önkéntes szervadományozó van. Ez nagyon kevés, hiszen ennek a számnak csak töredéke tesz eleget a szervátültetés követelményeinek. A szervátültetés témájával foglalkozók szerint Szerbiának kétmillió önkéntes donorra lenne szüksége. Horvátországban az ottani egészségügyi minisztérium jelentése szerint azért van ilyen nagy számú szervadományozó, mert az egészségügyi intézmények, mindenekelőtt a kórházak, kivételes erőfeszítéseket tesznek e téren. És ez a szám nem egyik napról a másikra ugrott meg, hosszú évek kitartó munkája, hogy Horvátországban ilyen magas a donorok száma.
Az Európai Tanács által kezdeményezett Szervdonációs és Transzplantációs Európa-napon már országunkban is évek óta szerveznek olyan figyelemfelkeltő akciókat, amelyeknek az a célja, hogy a szervdonációval és a transzplantációval kapcsolatos tájékozottságot növeljék, valamint azok számát is, akik úgy döntenek, hogy önként felajánlják szerveiket.
Szerbiában az eddigi akciókat legtöbbször azok a szervezetek kezdeményezik, amelyek olyan személyeket tömörítenek, akiknek már szükségük volt transzplantációra. Egyértelmű, hogy miért ők a mozgató rugói az ilyen megmozdulásoknak, de ez nem elég. Itt nem projektecskékre lenne szükség, hanem évtizedekre kiterjedő nemzeti akciótervre, amellyel fokozatosan növelnénk az önkéntes szervadományozók számát. Ahhoz, hogy jelentős eredményeket tudjunk elérni ezen a téren, az egészségügyi minisztériumnak kellene tennie azért, hogy egyrészt javuljanak a szakmai és a technikai feltételek, másrészt bele kellene fogni egy hosszú távú és átfogó edukációs programba, amely esélyt adna az egész társadalom szemléletváltására a szervadományozással kapcsolatosan, növelné ismereteinket, ezzel megszűnnének a félelmeink és az ellenérzéseink is. Ha a társadalom nem rendelkezik egyrészt elég bizalommal az orvosok irányában, másrészt, ha nincs birtokában megfelelő tudás az agyhalál állapotáról, akkor a szervadományozás programja egyszerűen kivitelezhetetlen.
A Magyar Szó tavaly október 15-ei jelentése szerint Óbecsén egy figyelemfelkeltő akció során, amelyet a szervadományozás és a szervátültetés napja alkalmából szerveztek meg, csupán két óra leforgása alatt 31 személy döntött úgy, hogy halála után átültethetik a szerveit. Egy elhunyt donor akár hat ember életét is megmentheti szerveivel.
