2024. március 28., csütörtök
ASZTALITENISZ – CSAPAT-VB

A kínaiak már negyvennél tartanak

Kína ellen nincs esély – ez az elcsépelt mondat bizonyosodott be újra a Kuala Lumpurban vasárnap véget ért 54. csapat-világbajnokságon, miután a férfiak és a nők versenyét is a kínaiak nyerték meg. Kína férfi- és női csapata is úgy lett világbajnok, hogy sem a csoportmérkőzések során, sem a kieséses szakaszban nem veszített mérkőzést, vagyis valamennyi találkozójukon, összesen 16-on 3:0-ra (!) győztek. Vasárnap előbb a kínai nők szerezték meg 20. csapatbajnoki aranyérmüket, majd nem sokkal később a férfiak is begyűjtötték a 20. elsőségüket, így Kína fölényesen, 40 csapat-világbajnoki aranyéremmel vezeti az örökranglistát. A második helyezett Japánnak 15 aranyérme van, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokán Magyarország áll 12 vb-győzelemmel (mindet a férfiak szerezték). A férfiaknál 1961-ben nyert először Kína, azóta rajtuk kívül csak Svédország (ötször), Japán (kétszer) és Magyarország (egyszer, 1979-ben) nyert. A nőknél Kína 1965-ben állhatott fel először a dobogó legfelső fokára, s a ljubljanai vb-től számítva Japán kétszer, Dél-Korea, Szovjetunió, az 1991-ben közös válogatottat indító Észak- és Dél-Korea, valamint 2010-ben Szingapúr szintén egyszer-egyszer nyert vb-t.

A vb meglepetéscsapata az angol férfiválogatott lett, amely a lengyelek és a franciák elleni 3:2-es győzelemmel bejutott a négy közé, s ott 3:1-es vereséget szenvedett Japántól.

A magyar női válogatott a 13. helyen fejezte be a vb-t, így két év múlva is a legjobbak társaságában indulhat majd. Ugyanezt nem sikerült kiharcolnia Szerbia férfi- és női csapatának sem, mivel mindkettő harmadik (27. hely) lett a II. divízióban, s csak a döntős helyezés ért feljutást.

Csapat-vb (Kuala Lumpur), férfiak, elődöntő: Kína–Dél-Korea 3:0, Japán–Anglia 3:1. Döntő: Kína–Japán 3:0 (Xu Xin–Mizutani 3:0, Ma Long–Josimura 3:0, Zhang Jike–Osima 3:1).

Nők, elődöntő: Japán–Észak-Korea 3:1, Kína–Tajvan 3:0. Döntő: Kína–Japán 3:0 (Liu Shiwen–Fukuhara 3:0, Li Xiaoxia–Isikava 3:2, Ding Ning–Ito 3:1). A 13. helyért: Magyarország–Fehéroroszország 3:1 (Pergel–Trigolosz 3:1, Madarász–Kucsuk 3:1, Nagyváradi–Arluszkaja 2:3, Madarász–Trigolosz 3:0).