2024. április 20., szombat
MENETELŐ TEKINTÉLYELVŰSÉG

Iszapbirkózás a jobbszélen

Széthullóban a Republikánus Párt? – Trump ellenfelei sem különbek, csak „szalonképesebbek”

MUNKATÁRSUNK JEGYZETE

Washington, 2016. márc. 4.

Reménytelen próbálkozás dióhéjban összefoglalni az elmúlt hét amerikai előválasztási történéseit. És vajon kit érdekel egyáltalán?! Csakhogy globális és hosszú távú következményei lesznek az amerikai elnökválasztásnak. Nem véletlen, hogy Orbán Viktor is kiküldte a Fidesz alelnökét, a „legmagyarabb” futballklub, a kopaszfejű horda által védelmezett Fradi elnökét: nézzen utána, mi történik a szövetséges(nek vélt) Republikánus Párt, de legalábbis a pártelit-kedvenc harmadik helyezett Marco Rubio kampányának a háza táján. Szóval érdemes odafigyelni.

Már csak azért is, mert a Trump-jelenség sem korlátozódik az Egyesült Államokra: a gazdasági jólétét, előnyeit veszni látó, politikából kiábrándult emberek jelentős része erőskezű, tekintélyelvű vezért keres világszerte: Győrtől Gyuláig, Visegrádtól Varsóig, Marseilles-től Moszkváig, Horgostól Dragashig. Jó lesz hát megértenünk, kik ezek az emberek és mire vágynak, milyen (régi-)új veszélyekkel töltik fel a közéletet.

Miután Donald Trump a szuperkedden tovább növelte előnyét, a jobboldali elit össztüzet zúdított rá, előszedve a veterán nagyágyúkat. Legutóbbi vesztes jelöltjük, Mitt Romney ritka beszédben nevezte Trumpot szélhámosnak, csalónak, kóklernek, hamiskártyásnak, a 2008-as vesztes John McCain pedig ráerősített Romney szavaira. Történt ez alig néhány órával a 11. tévévita előtt, amelynek során Rubio és Ted Cruz, a Fox hírtévé hathatós segítségével, két órán keresztül szapulta az éllovast – amit még a higgadtabb konzervatívok is úgy írnak le, mint a párt széthullásának biztos jelét. A két kubai közül megint Cruz volt a rafináltabb: Rubio egy újonc ügybuzgóságával élte bele magát az ordibálásba. A múlt hetihez képest is fokozódott a hangzavar, a konzervatív riporterek többszörös csapdát állítottak Trumpnak (és csak neki) ellentmondásos beszédeinek kivetítésével. A párt állapotára jellemző, hogy a negyedik induló, John Kasich, sokak szerint az „egyetlen felnőtt a teremben”, nem szállt be az iszapbirkózásba – népszerűsége messze el is marad a három csúcsdemagógé mögött.

Hogy a szavakkal le nem írható sárdobálást érzékeltessük, álljon itt a New York Times egyik kommentátorának kezdőmondata: „Számít-e Trump péniszmérete?” Arról is szó volt ugyanis Rubio felvetése nyomán, az amerikai elnökválasztások történetében először... Trump mégis tovább lovagol a győzelem felé, a republikánus elit pedig újabb tízmilliókat fog bevetni az ellenkampányba – holott éppen a saját eddigi tehetetlensége terelte Trumphoz a fehér amerikaiak kevésbé iskolázott, legdühösebb rétegét. Ráadásul Kasich-en kívül mindkét Trump-rivális valójában még szélsőségesebb politikát képvisel, mint a nagyképű, szégyentelen ingatlanmágnás. Mindketten annak a fundamentalista Teadélután mozgalomnak a (torz)szülöttei, amelynek végletesen követelőző, minden kompromisszumot el- és megvető politikája okozta az amerikai politikai intézményrendszer bénulását. Ám kik is azok a szavazók, akik Cruzt vagy Rubiót – de legérzékletesebben és legszenvedélyesebben éppen Trumpot – támogatják?

A héten került nyilvánosságra a politikatudomány által régen kutatott rejtélynek – a fasizmus kialakulását lehetővé tévő lélektani feltételeknek – az amerikai jelenhez fűződő vetülete. A korábbi eredmények nem is a republikánus szélsőségekre vonatkoztak, hanem a tekintélyelvűség okainak feltárására. Karen Stenner ausztrál kutató elmélete szerint az emberek egy része lappangó tekintélyelvűségi hajlammal él, amit a változások, a destabilizáló társadalmi folyamatok és a fizikai veszélyeztetettség érzete aktivizál, és aminek következtében ezek az emberek erőskezű vezéreket, a „tutit” mindig megmondani tudó, minden „ellenségen” áttaposó vezéreket kezd követni. Így nyer teret – akár demokratikus választásokon keresztül – az autoritarianizmus. Jonathan Haidt New York-i szociálpszichológus ezt az „aktivizálást” úgy fogalmazza meg, hogy beindul egy mechanizmus, amely azt sugallja az egyénnek: „Erkölcsi fenyegetés esetén zárd le a határokat, rúgd ki mindazokat, akik másmilyenek, büntesd meg azokat, akik a bevett erkölcsi normáktól eltérően viselkednek!” Ezen a mondaton keresztül válik érthetővé a fenti „világutazás” is, az unióellenes békemenetektől az óriásplakátokig, a pengésdróttól a buzizásig, zsidózásig, cigányozásig, valamint a másképpen gondolkodók démonizálásáig – Európában ugyanúgy, mint Amerikában vagy Oroszországban.

Az említett kutatásokra egy fiatal politológus, Matthew MacWilliams tette fel a koronát, amikor az ősszel kimutatta, hogy Trump követői között sokkal több a tekintélyelvű ember – és fordítva. Az említett kutatókra támaszkodva az egyik legjobb amerikai elemző portál, a Vox saját felmérést készített, amely szerint a félelemgerjesztésre játszó politikusok, a hanyatlás prédikátorai (akik szerint „minden rossz irányban halad” – ld. Trump legújabb könyvét, a Rokkant Amerikát) és az idegengyűlöletet szító jobboldali sajtó (a tízmilliók által hallgatott szélsőséges rádióműsorok, a folyton katasztrófáról meg ellenségekről vészhuhogó Fox tévé – vagy éppen Echo) hatékonyan aktivizálja a tekintélyelvűségi hajlamot, sőt olyanokat is megszólít, akiknek egyébként eszükbe sem jutna szélsőséges demagógokra szavazni.