2024. április 19., péntek

Választási készülődés a tartományi parlamentben

„Rutinszerű” ülést tartottak, melynek margóján a pártok már április 24-éről töprengtek

Jelenlegi összetételének utolsó ülését tartotta meg pénteken a Tartományi Képviselőház. A napirenden környezetvédelmi, régióközi együttműködési és területrendezési tervek, stratégiák szerepeltek. A területrendezési tervek között a szabadkai, titeli, Fruška gora-i természetvédelmi területek új szabályozási elképzeléseit is megvitatták és elfogadták a képviselők. Nem alakultak ki heves viták, még az ellenzék sem szavazott a javaslatok ellen, támogató és tartózkodó voksok érkeztek a napirendi pontok többségére, azzal az indoklással, hogy ha kivetnivaló szerepel is a dokumentumokban, a hatalomváltás után azokat az új felállású tartományi kormány majd korrigálni fogja, fontos kérdésekről lévén szó. Pásztor István házelnök az ülésen köszönetet mondott a képviselőknek a négyéves munkáért, s mindenekelőtt a magas szintű politikai kultúra érvényesítéséért, mellyel valamennyien hozzájárultak a Tartományi Képviselőház tekintélyének növeléséhez. Úgy fogalmazott: ha voltak is heves viták, a házban sosem lépték át ennek az alapvető politikai kultúrának a határait, mindig a tisztességes parlamenti vita kereteiben zajlottak ezek a szóváltások. Nehéz politikai periódus áll mögöttünk, értékelte, ami csak növeli az elmúlt négy évben megvalósított munka sikerét. Öröm volt elsőnek lenni az egyenlők között – húzta alá mondandójában a házelnök. Arra is kitért, hogy a képviselőház új összetételének megalakulásáig a bizottságok továbbra is dolgoznak, üléseznek majd.

Ótos András felvétele

Ótos András felvétele

Az ülés előtt és után a parlamenti pártok, frakciók képviselői már a választásokról beszéltek az újságíróknak adott nyilatkozataikban. Mint arról lapunkban beszámoltunk, a pénteki napot egyébként is a választások kiírásának témaköre határozta meg egyrészt az államfő döntése, másrészt pedig Maja Gojković köztársasági és Pásztor István tartományi parlamenti elnök találkozója miatt.

Miroslav Vasin, a Demokrata Párt tartományi bizottságának elnöke azt mondta, hogy intenzív megbeszéléseket folytatnak több párttal is a tartományi választásokon történő megjelenés módjáról, koalíció létrehozásáról. Mint közölte, nincs egyelőre felhatalmazása ezektől a pártoktól, hogy elmondja, pontosan mely szervezetekről van szó, két-három nap türelmet kért, nem szeretne ugyanis a rúd elé szaladni, s olyasmiről beszámolni, ami még nem teljesen biztos. Ami viszont teljesen biztos, s amiről már koalíciós szerződés is született, az a Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetségével (DSHV) való közös fellépés – ismertette Vasin.

A Vajdasági Szociáldemokrata Ligának nincsenek kételyei azzal kapcsolatban, hogyan indul a tartományi választásokon. Branislav Bogaroški, a párt alelnöke közölte, hogy mint korábban, ezúttal is önállóan vesznek részt a megmérettetésen, köztársasági szinten azonban már más a helyzet, s koalíció tagjaként indulnak, erre kényszeríti a pártot a jelenleg érvényben lévő választási rendszer. Hogy pontosan hogyan néz majd ki ez a koalíció, arról nem kívánt beszélni, mert még nem véglegesítették a tagokat. Helyhatósági szinten megszabták, mely pártokkal tilos koalícióra lépni, közöttük van a Szerb Haladó Párt, a Szerbiai Szocialista Párt, a Szerbiai Demokrata Párt és a Dveri is.

Koalíciós partnereinek elvárásait is figyelembe véve indul a választásokon a Vajdasági Magyar Szövetség, jelentette ki Egeresi Sándor, a párt tartományi frakcióvezetője, aki nyilatkozatában „rutinszerűnek” nevezte a pénteki ülést, melyen semmilyen feszültség sem volt tapasztalható, s mindenki a kampányra készült. A VMSZ-nek, mint emlékeztetett, van egy koalíciós megállapodása a Vajdasági Magyar Demokrata Párttal és a Magyar Egység Párttal. A napokban meghatározzák a jelöltlistát a tanácsülésen. Mindenképp jó eredményt vár – tette hozzá.

Predrag Matejint, a Szerb Haladó Párt frakcióvezetőjét a VMSZ-szel megvalósított együttműködésről kérdezték az újságírók. Elmondta, hogy a párt következetes politikát folytatott a kisebbségek irányában, amiről a köztársasági kormány hozzáállása tanúskodott a leginkább. Aláhúzta, hogy a párt elkötelezte magát a kisebbségi pártokkal való együttműködés iránt, s erre nyitott volt akkor is, amikor nem lett volna szüksége támogatásukra a kormányalakításhoz. A soron lévő választások után is ekképp járnak el. Nem érzi úgy, hogy a haladók szavazatokat lopnának a VMSZ-től vagy bármelyik másik párttól, ezeknek ugyanis, mint közölte, saját identitásuk van, s a haladók ekként szeretnének együttműködni velük. Pártjának a Magyar Mozgalomhoz való viszonyulásáról azt mondta, nem avatkoznak bele egyik közösség belső nemzeti kérdéseibe sem, a megoldás megtalálását meg kívánják hagyni maguknak a közösségeknek. Az SZHP, tette hozzá, támogatni fogja azokat, akik élvezik saját nemzetük többségi támogatását. Választás előtti koalíció nem lesz kisebbségi pártokkal, sem más kisebbségi szervezetekkel, a választások után pedig szívesen látnak mindenkit, aki bejut a parlamentbe közülük – hangsúlyozta Matejin.

A Szerbiai Szocialista Párt koalíciós partnere az Egységes Szerbia, de más pártokkal is folytat tárgyalásokat – nyilatkozta Pavle Budakov, a párt frakcióvezetője. A kampányindító rendezvényt Újvidéken tartják. A nyugdíjasok helyzetével ugyanolyan komolyan foglalkoznak, mint eddig, függetlenül attól, hogy a Szerbiai Egyesült Nyugdíjasok Pártja már nem ennek a pártszövetségnek a tagja. A szociális egyenlőség hívei, s erre fektetik a hangsúlyt a kampány alatt, magyarázta Budakov.