2024. március 28., csütörtök
CÁFOLT A VILLANYGAZDASÁG

Nem növelték a béreket, és adósságuk sincs

A Szerbiai Villanygazdaság vezetősége tegnap nyílt levéllel fordult a nyilvánossághoz. Ebben cáfolja a Pénzügyi Tanács elnökének szerdai sajtótájékoztatóján tett kijelentéseit, melyek értelmében a közvállalat komoly anyagi gondokkal küzd, ennek ellenére tavaly mégis 7 százalékkal növelte foglalkoztatottjainak bérét, és az adósságát is egymilliárd euróta duzzasztotta.

Tegnapi megnyilvánulásukban a villanygazdaság illetékesei azt állítják, a közvállalatban nem volt béremelés, és a múlt évet nem veszteséggel, hanem ellenkezőleg, 2,5 milliárd dináros nyereséggel zárták.

Arra is figyelmeztetnek, hogy a Pénzügyi Tanács sajtótájékoztatóján elhangzottakkal ellentétben, nem kell tartani attól, hogy újabb terheket rónának az államra, mert a villanygazdaság ügyvitele kielégítő, sőt anyagi kötelezettségeinek önerőből is eleget tud tenni.

A tanács sajtótájékoztatóján az a vád is elhangzott, hogy a villanygazdaság szerkezeti átalakítása nem halad a tervezett ütemben, hogy gondot jelent a nagyszámú alkalmazott és a magas fizetések, és ahelyett, hogy a lefaragásukon tevékenykednének, 2015-ben a béreket is növelték. A rossz ügyviteli politika oda vezetett, hogy az adósság elérte az egymilliárd eurót.

A villanygazdaság közleményében úgy fogalmaz, hogy A költségvetésről szóló törvény értelmében 2015-ben nem növelték a fizetéseket, és hogy a közvállalat tavaly 2,5 milliárd dináros hasznot valósított meg. Adók és egyéb illetékek címen tavaly 65 milliárd dinárt fizetett be az államkasszába, amely összeg nem kevesebb, mint az országos költségvetés 7 százaléka!

– A Szerbiai Villanygazdaság 2015 folyamán Éves ügyviteli tervével összhangban fizette ki a béreket, és ebbe korábban beleegyezést adta a szerb kormány is – áll a közleményben.

Ami az egymilliárd eurós kötelezettséget illeti, az utolsó eurócentig hosszú távú hitel, és erről egyébként a közvéleménynek is tudomása van.

– Az adósság jó része az 1990-es évek előtt felvett hitelek átütemezése, valamint a beruházást szolgáló egyéb kölcsönök. Az idén ebből mintegy 300 millió eurós törlesztőrészletet kell visszafizetni (200 millió eurót a Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank kedvező hiteléből, a maradék 100 millió eurót pedig önerőből) – olvasható a közleményben.

A Szerbiai Villanygazdaság kimondottan az érvényben levő törvényekkel összhangban jár el – nyomatékosítják a közvállalat vezetői.