2024. április 19., péntek

Zoran Đorđević az új védelmi miniszter

A parlamentben elsősorban arról vitáztak, melyik országvezetőség vezette gazdaságosabban és jobban az ország hadseregét
Zoran Đorđević eddig a védelmi minisztérium államtitkára volt (Fotó: Beta/Milan Obradović)

Zoran Đorđević eddig a védelmi minisztérium államtitkára volt (Fotó: Beta/Milan Obradović)

Zoran Đorđević lett az új védelmi miniszter, miután a parlament megszavazta Aleksandar Vučić kormányfő javaslatát. Đorđević államtitkárként dolgozott, amikor Bratislav Gašić volt a miniszter. Nemzetvédelmi iskolai tanulmányai befejezése során a biztonság és védelem terén szerzett felsőfokú diplomát, doktori tanulmányait pedig hamarosan befejezi. Doktori disszertációjában a pénzügyi ellenőrzésekre, adatszolgáltatásra és a revízióra fókuszál. Mint azt Vučić az új védelmi miniszter bemutatása kapcsán kiemelte, egy olyan ember kinevezésének támogatását várja el a képviselőktől, aki átlátja az ország védelmi rendszerét, pénzügyeit, jó viszonyt ápol a katonai vezetőkkel, így könnyen átveheti a miniszter feladatkörét. Különösen ebben az időszakban, amikor az országnak a menekültválsággal is meg kell küzdenie.

A parlament tegnapi rendkívüli ülésén, amely a keddre összehívott rendes ülését megszakította, a képviselők az új védelmi miniszter megválasztásával foglalkoztak. A vita elején Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselője felszólalásában elmondta, a jelenlegi országvezetőség jelentős lépéseket tett a magyar és a szerb nép megbékélése irányában, figyelmet fordított a kisebbségek jobb helyzetére az állami szervekben való foglakoztatás terén, és jelentős erőfeszítéseken van túl, ami a Belgrád–Budapest-vasútvonal kiépítését illeti, valamint a 10-es közúti folyosó és a szabadkai Népszínház építkezésének folytatására is eszközöket különített el.

Pásztor megemlítette, hogy az ország védelmét most a menekültválság jelenti. Mint kiemelte, a VMSZ volt az első párt, amely felhívta a figyelmet a menekültválság veszélyeire. A szolidaritás és a segítségnyújtás mindenképpen fontos ebben a helyzetben, de Szerbiának mindenekelőtt polgárai biztonsága és védelme kell hogy a figyelme központjában legyen, hangsúlyozta.

– A VMSZ támogatja a védelmi miniszter megválasztását, valamint kiáll az euroatlanti integráció szükségessége mellett is – fűzte hozzá Pásztor Bálint.

Az ellenzék felszólalásában azt boncolgatta, hogy a Vučić által vezetett országvezetőség nem először szembesül olyan helyzettel, amikor minisztert kell leváltani és újat kinevezni. Marko Đurišić, a Szociáldemokrata Párt képviselője kiemelte, az új miniszter megválasztása képmutatás és politikai játék, hiszen választások előtt állunk, majd azzal vádolta meg az országvezetést végző többségi pártot, hogy a csőd szélére sodorták az országot.

– Az emlékezetünk nem olyan, mint egy tyúké, hogy ne emlékezzünk arra, hogy milyen helyzet uralkodott az országban a korábbi rezsim alatt. Hogy az újságok nem írhattak le egy mondatot sem önök ellen – reagált a kormányfő Đurišić vádjaira. Hozzátette, a jelenlegi hatalom fizeti azoknak a szerződéseknek a költségeit, amelyeket a demokrata hatalom annak idején megkötött: – De mi dolgozunk, kiépítettük az utakat. A polgárok látják a munkánk eredményeit, hiszen a kiépített utakat nem lehet elrejteni – hangsúlyozta Vučić. Majd elemezve az ország gazdasági helyzetét, elmondta, annak ellenére, hogy nem magánosítottak állami vállalatokat, mégis sikerült javítani a gazdasági helyzeten, a megszorítások ellenére növelték az ország összbevételét. Az elhangzott vád kapcsán, mely szerint a jelenlegi kormány háborúba akarja sodorni Szerbiát, Vučić elmondta, Szerbia nem akar háborúzni, de senki nem várhatja el tőle, hogy ne védje meg az ország határait.

Az ellenzék képviselőitől elhangzott az is, hogy Zoran Đorđević kiváló szakember, éppen ezért méltatlan, hogy csupán ilyen rövid időszakra nevezik ki miniszternek, amikor már korábban, Gašić helyett is kinevezhették volna. Erre a megjegyzésre Zoran Babić, a Szerb Haladó Párt képviselője reagált, felháborítónak tartotta a méltatlan megnevezést, hiszen véleménye szerint a korábbi miniszter jól végezte a munkáját.

Marijan Rističević, szintén az SZHP képviselője, pedig az előző hatalom védelmi miniszteréről, Dragan Šutanovacról készült képeket mutogatott a parlamentben, amelyek megfogalmazása szerint Šutanovac erkölcsileg kétséges életvitelét bizonyítják.

A vitát délután 5 órakor fejezték be, amely nem volt mentes egymás sértegetésétől sem, és politikai kampányolástól sem. Majd nyilvános szavazással választották meg a képviselők az új védelmi minisztert.

A rendkívüli ülést követően a képviselők a kora esti órákban folytatták a munkát, ekkor már a rendes ülés napirendjén szereplő témák megvitatásával.

Zoran Živković, az Új Párt parlamenti képviselője a líbiai tragédia kapcsán végzett nyomozás eredményeiről feltett kérdéseire reagálva Ivica Dačić külügyminiszter elmondta, Líbiában a háború még 2011-ben elkezdődött, vagyis az akkori külügyminiszterek (Vuk Jeremić és Borko Stefanović vezették akkor a minisztériumot) bezárhatta volna a líbiai szerb nagykövetséget. Elmondta, hogy a BIA tavaly augusztusban kérvénnyel fordult az ország nagykövetségéhez, hogy sürgősen foglaljon állást a nagykövetség bezárásáról, amire azt a választ adták, hogy nincs rá szükség, hiszen 2011-hez képest csökkent a kockázta. – Én támogatom ezt a döntést, hiszen azt gondolom, hogy Szerbiának nyitva kell tartania a nagykövetségeit, különösen azokban a baráti országokban, amelyek nyitva tartották nagykövetségeiket az 1999-es szerbiai bombázások idején – emelte ki Dačić. Hozzáfűzte, hogy három hónapja 250, ma már azonban több mint 300 szerbiai polgár tartózkodik Líbia területén.

A külügyminiszter kitért arra is, hogy a tragédia egyik áldozata, Slađana Staković már évek óta kérte az áthelyezését, bár ő maga jóváhagyta azt, de erre már nem kerülhetett sor. Elmondta azt is, hogy Szerbia nem folytatott fegyverkereskedelmet Líbiával.

Zoran Đorđević eddig a védelmi minisztérium államtitkára volt. Amellett, hogy nemzetvédelmi iskolai tanulmányai idején a biztonság és védelem terén szerzett felsőfokú diplomát, a nemzetközi bank és pénzügyi szakon szerzett mesterképzést a görögországi Panteion Egyetem és belgrádi Nemzetközi Közgazdasági Kar közös programjában. Pénzügyi gyakorlatot hazai és külföldi cégeknél szerzett. Nemzetközi pénzügyi és revíziós tanulmányait hazai és külföldi szakmai magazinokban jelentette meg.

A kormány nemek egyenjogúságával foglalkozó politikai bizottságának elnöke, valamint az országos fegyverkezés igazgatója. A szerbiai MENSA tagja. 1970-ben született, Belgrádban. Nős, két gyermek édesapja. Angolul és oroszul is beszél.