2024. április 20., szombat

Érettségi kiállítás

Fotó: Gergely Árpád

Fotó: Gergely Árpád

A zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium képzőművészeti tagozatának végzősei hétfőn délután a Művelődési Ház kiállítástermében lepték meg a helyi művészetrajongókat gazdag multimediális tanévzáró kiállításukkal, ahol helyet kapott rajz, festmény, grafika, kollázs, szobor, fotó, képregény, kisfilm, de még egy humoreszk jellegű szöveg is felolvasásra került.

A megnyitón az intézmény igazgatója, Kormányos Róbert kifejtette: az elmúlt évek hasonló tárlatait végigtekintve szemmel látható, hogy mára mennyire kiteljesedett ez a tagozat, évről évre tartalmasabb a kiállítási anyag. Miroslav Jovančić rajztanár pedig hangsúlyozta, amellett, hogy az itt bemutatkozó fiatalok birtokában vannak a tehetségnek – amely egy időben áldás és teher –, kitartásnak és szorgalomnak, megvan még bennük az a szükséges plusz, amit bátorságnak hívunk, és ami nélkül elképzelhetetlen a művészi pálya.

A kiállítás március 9-ig tekinthető meg munkanapokon 10–12 és 17–19 óráig.