2021. december 6., hétfő

Tél végi virágos réteken

A topolyai Arcus Környezetvédő Egyesület az egész év folyamán szervez ismeretterjesztő rendezvényeket, sétákat, túrákat, amelyek célja, hogy a bennünket körülvevő természetben található szépségek minél jobb megismerésével felismerjük annak megóvásának fontosságát.

A Krivaja legnagyobb völgye Tomislavci mellett (Benedek Miklós felvétele)
A Krivaja legnagyobb völgye Tomislavci mellett (Benedek Miklós felvétele)

Az év első olyan terepi programjukra, amely a nagyközönség számára is nyitott, szombaton került sor. A Sáfránytúrának nevezett télvégi sétát két helyszínen szervezték meg. Először a Betyár-völgyhöz zarándokoltak a résztvevők, ahol azonban elmaradt a sáfrányok megtekintése, mivel a kedvezőtlen terepviszonyok meggátolták az érdeklődőket, hogy eljussanak a tó környékének természetvédelmi szempontból legértékesebb területére. Ennek ellenére a kirándulás nem volt felesleges, hisz távcsővel mindenki betekintést nyerhetett a táj madárvilágába, és Sihelnik József, az Arcus szakembere értékes információkkal látta el az érdeklődőket. A második helyszínen, a Tomislavci melletti völgyben már nagyobb szerencséjük volt a résztvevőknek. A Krivaja patak legnagyobb völgyében ezrével virágzott környékünk legkorábban nyíló vadvirága. A tarka sáfránynak három színváltozata van, a fehér, a kék és a lila. Elsősorban a száraz érintetlen réteket kedveli. A tomislavci völgyben is, amelyet legeltetésre használnak, megfigyelhettük, hogy ahogy közeledünk a patakhoz egyre csökken a sűrűségük, és az élénkzöld részen szinte teljesen eltűnik. A parányi növény egyelőre még nem védett, de mint azt ahogyan Sihelnik mondta, védendő, ugyanis egyre kevesebb helyen és kisebb területen található meg, hisz a rétek feltörése nagy károkat okoz e hagymás növény populációjában. A növény virágzása körülbelül két hétig tart, aki kíváncsi rá az a héten még megtekintheti, viszont ajánlatos napos időt választani a túrához, hisz a virágok csak kedvező időjárási körülmények között nyílnak ki teljesen.