2024. április 19., péntek
ASZTALITENISZ

Kombinációk és variációk az olimpiai vízumért

A Kuala Lumpurban zajló csapat-világbajnokság első három napja bebizonyította, hogy Malajziában a számolgatásé lett a főszerep, ami egyáltalán nem meglepő, hiszen olimpiai évben járunk, és asztaliteniszben a világranglistás helyezések alapján is lehet riói vízumot szerezni. Ha valaki olyan játékost győz le, akit előkelőbb helyen jegyeznek a ranglistán, akkor azért pluszpontok járnak, ha viszont mögötte állótól kap ki, akkor jelentősen csökken a ranglistapontjainak a száma. Éppen ezért történhet meg, hogy a II. divízióban, ahol Aleksandar Karakaševićnél nem nagyon találni magasabb ranglistahelyezéssel rendelkező játékost, mindenki a szerb játékost szeretné legyőzni. Hogy ennek minél kisebb legyen az esélye, a többszörös vegyespáros-Európa-bajnok mindig a hármas pozíción szerepel, mert így csak egy mérkőzést játszik. Tegnap Karakaševićnek a bolgárok elleni 3:2-es győzelem során becsúszott egy vereség, s hogy most az elveszített pontokat visszanyerje, hét játékost kellene legyőznie… Szerbia hétfőn Puerto Rico ellen 0:2-ről, kedden pedig Bulgária ellen 1:2-ről fordított. Pető Zsolt és Karakašević egy-egy veresége ellenére sikerült kiharcolni a győzelmet, így ma közép-európai idő szerint 6 órakor Spanyolország ellen a csoportelsőség a tét. Szerbia női válogatottja magabiztos győzelme jegyzett a Hu Melek nélkül felálló Törökország ellen, így ma 9.30-tól a csoport első helyéért Angliával játszik. Természetesen a nőknél is megy a számolgatás. Erdélyi Annamária már korábban azt nyilatkozta, szeretné elkerülni Kelly Sibley-t, ami viszont valószínűleg csak úgy lehetséges, ha ma ő játszik a hármas pozíción. Könnyen megtörténhet, hogy az angolok is variálnak, s ők pedig Ho Tin Tint teszik a leggyengébb pozícióra, abban bízva, hogy Sibley kettő és Ho Tin Tin egy győzelmével sikerül megnyerniük a találkozót. „A jelenlegi ranglistapontjaimért nálam jobban talán csak Slobodan Stojanov izgul, így megtörténhet, hogy nem a két legerősebb pozíción játszom majd, ami elsőre furcsának tűnhet, de nagyon fontos lenne, hogy ne veszítsek pontokat” – mondta Erdélyi, aki szerint Szerbia számít a mérkőzés esélyesének, de ezt az asztalnál is be kell bizonyítani. A csoportgyőztesek egyből a negyeddöntőbe jutnak, a másodikok pedig a harmadikokkal játszanak a negyeddöntőbe kerülésért. Ugyanezt a szisztémát alkalmazzák az alsó ági rájátszás során is, azaz a csoportnegyedikek az egyenes kieséses szakasz első körében kiemeltek lesznek, abban csak a csoportötödikek és a -hatodikok játszanak.  Csapat-világbajnokság (Kuala Lumpur), I. divízió, nők, A csoport, 4. forduló: Magyarország–Malajzia 3:0 (Madarász–Ho 3:0, Póta–Csang 3:0, Lovas–Ng Sock 3:0), Kína–Spanyolország 3:0, Tajvan–Románia 3:1. A sorrend: Kína és Tajvan 4 mérkőzés/4 győzelem, Magyarország és Románia 4/2, Spanyolország és Malajzia 4/0. II. divízió, férfiak, G csoport: Magyarország–Mexikó 3:1 (Ecseki–Madrid 0:3, Lakatos–Uribe 3:1, Kosiba–Lara 3:0, Ecseki–Uribe 3:2), Egyiptom–Szlovénia 3:2, Argentína–Norvégia 3:0. A sorrend: Egyiptom 4/4, Magyarország és Argentína 4/3, Szlovénia 4/2, Mexikó és Norvégia 4/0. H csoport: Szerbia–Bulgária 3:2 (Pető–Kodjabasev 2:3, Jevtović–Kraszcev 3:2, Karakašević–Golovanov 0:3, Pető–Kraszcev 3:1, Jevtović–Kodjabasev 3:0), Spanyolország–Lettország 3:0, Ausztrália–Puerto Rico 1:3. A sorrend: Szerbia és Spanyolország 4/4, Puerto Rico 4/2, Bulgária és Ausztrália 4/1, Lettország 4/0. Nők, E csoport: Szerbia–Törökország 3:0 (Erdélyi–Tan 3:0, Fehér–Kulakceken 3:0, Todorović–Ozkaya 3:0), Anglia–Kanada 3:1, Belgium–Új-Zéland 3:0. A sorrend: Szerbia és Anglia 4/4, Belgium 4/2, Kanada és Törökország 4/1, Új-Zéland 4/0. Budapest rendezi a 2019-es világbajnokságot A Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség (ITTF) döntése alapján Budapest rendezi meg 2019-ben az egyéni világbajnokságot. A magyar szövetség (MOATSZ) azt már február elején közölte, hogy egyedüli pályázóként jó esélye van a vb elnyerésére, kedden pedig honlapján hozta nyilvánosságra, hogy az ITTF Kuala Lumpurban, a jelenleg is zajló csapat-vb helyszínén, ellenszavazat nélkül határozott a magyar pályázat mellett. „A Magyar Asztalitenisz-szövetség életében a világbajnokság rendezési joga igazi csúcspont, amelyet a folyamatosan fejlődő nemzetközi versenyszervezéssel és nemzetközi kapcsolatokkal alapoztunk meg” – nyilatkozta a MOATSZ honlapjának Nátrán Roland, a magyar szövetség elnöke, aki Stocker Miklós főtitkárral közösen tartotta meg a pályázat prezentációját Kuala Lumpurban. A magyar sportvezető emlékeztetett arra, hogy a 2015-ös challenge- és az idei World Tour-versenyen is részvételi csúcsot regisztráltak, az idei évben pedig Eb-t rendez majd Magyarország a Tüskecsarnokban, míg a vb-nek 1929, 1931 és 1950 után lesz majd újra házigazdája a főváros 2019-ben. Pontos időpontot még nem lehet tudni, ám az biztos, hogy a vb nyolcnapos lesz, s a 2019. április 5. és május 15. közötti időszakban rendezik meg. A versenynek minden bizonnyal a Syma Csarnok ad majd otthont. Egyéniben egy ország legfeljebb három versenyzőt indíthat, a világranglistán első húszban lévő nemzetek további kettőt, míg a házigazda hatot. Párosban minden országot két duó képviselhet.