2024. március 29., péntek

Várólistán az ország

A reformok nem mindig jól sülnek el. Így történt ez az egészségügyi reformokkal is Szerbiában. A minisztérium természetesen nem ért egyet ezzel a megállapítással, de minden egyes polgár a saját bőrén tapasztalja meg, ha orvosi ellátásra szorul. Az orvosok nem gyógyíthatnak, mint régen, hanem beutalókat állítanak ki, gyógyszert írnak fel, és adminisztrálnak. Pontosan meg van határozva, hogy egy betegre hány perc jut. A rendelkezésre álló idő alatt el kell látni a pácienst, mert a másik már ott toporog az ajtó előtt, épp a harmadikkal veszekedve, hogy melyikük vár hosszabb ideje, és ki szorul rá inkább az orvosi kezelésre. A napi kvótát sem lehet túllépni, meghatározott számú beteget szabad csak fogadni, máskülönben büntetésül megnyirbálhatják az orvos fizetését. Az is meg van szabva, hogy mennyi beutalót, mennyi orvosságot írhatnak ki. Ebben a rendszerben nem érzi jól magát sem az orvos, sem a beteg. De ez csak egy szegmense ennek a történetnek.

Szerbiában több mint 70.000 páciens szerepel valamely egészségügyi intézmény várólistáján. A szervátültetésre várakozók kénytelenek külföldön kezeltetni magukat, és anyagi forrásaik elapadtán kénytelenek könyörögni, kéregetni. Gyakran hiánycikk a védőoltás. Az orvosi műszerek elavultak, hibásak, újra nincs pénz, gyakran egy-egy civil szervezet a polgároktól gyűjt pénzt CT-re vagy más orvosi műszerre, kórházi felszerelésre. Nincs elég kórház, egészségház, a meglévők közül a legtöbb katasztrofális állapotban van. Ezt nem kell külön bizonygatni, mindenki tudja, aki járt az elmúlt években valamelyik szerbiai kórházban, akár betegként, akár látogatóként.

Az egészségügyi dolgozók fizetése pedig megalázóan alacsony. Ezért nem csoda, hogy az elmúlt két évben 2000 orvos fordult az orvosi kamarához bizonylatért, ami elengedhetetlen a külföldi munkavállaláshoz. Az egészségügyben uralkodó katasztrofális állapotok ellenére Dušan Vujović pénzügyminiszter a közelmúltban azt üzente az orvosoknak, hogy keressenek maguknak más országot, ha elégedetlenek a fizetésükkel. És még ez sem elég – a páciensek is egyre gyakrabban támadnak rájuk. Bizonyára nem mindig a személyükkel van baj, hanem ezzel a rendszerrel, amely bedarálja az orvost is, az ápolót is, a beteget is.

Január közepén Šabacon egy férfi a helyi egészségház rendelőjében leszúrt egy egészségügyi nővért, s az nem sokkal később belehalt sérüléseibe. Az elkövető gyógyszereket szeretett volna felíratni magának, azért ment orvoshoz. Az áldozat a tolóablak mögött dolgozott, ő vette át a páciensektől az egészségügyi könyvecskéjüket. Amikor a férfi megérkezett a rendelőbe, a nővér éppen szünetet tartott, de a tolóablak közelében tartózkodott. A gyilkos minden előzmény nélkül előrántott egy konyhakést, és többször beledöfte a nővér nyakába, átvágva a fő nyaki ütőeret. A szemtanúk szerint ezt követően a lehető legnagyobb nyugalommal közölte: „Én tettem. Beteg vagyok, segítségre van szükségem.”

Ez után az eset után a közelmúltban egy nőgyógyászt vert meg egy páciensének a férje, emiatt a múlt héttől fogva rendőrök ügyelnek az egészségügyi dolgozók testi épségére.
Most tehát rendőr vigyáz az orvosokra, a nővérekre, a gyerekekre az iskolában, vannak újságírók, akik évek óta rendőri felügyelet alatt állnak. Emellett a taxisok mellé is be lehetne osztani egy-egy rendőrt, hiszen őket is sűrűn zaklatják, megverik, az elmúlt két évben két taxist is meggyilkoltak. De a tanárok mellé is, akiket a diákjaik megaláznak, a szüleik pedig szidalmaznak, fenyegetnek. Úgy gondolom, rendőr kellene az eladók mellé is, akik nem mindig tudnak pontosan visszaadni, mert az is gyakran fel tudja idegesíteni az embert. Rendőrt minden biciklis mellé, akinek az életére törnek a gépkocsivezetők. Valamint, és nem utolsósorban, rendőrt minden tolóablak mögött dolgozó tisztviselő mellé, aki mindig még egy hiányzó papírt követel tőlünk. Csakhogy ez nem megoldás.
Én minden egyes szerb állampolgár mellé, aki túlélte a kilencvenes évek háborús borzalmait, majd a rendszerváltás utáni reformokat, a mostani megszorításokat és elbocsájtásokat, munkanélküliséget, nélkülözést és kilátástalanságot, egy-egy pszichológust rendelnék. Mindannyian betegek vagyunk, a félresikerült reformok betegei, és, bizony, segítségre van szükségünk. Az orvos mellé is rendelnék pszichológust, de a rendőr mellé, sőt a politikus mellé is. Egy szakembert, aki segít túllépni a traumákon, segít kialakítani egy védelmi mechanizmust, hogy a mindennapjainkban tapasztalható igazságtalanságra ne agresszióval reagáljunk, hanem próbáljuk meg helyrehozni, orvosolni a problémát. Az agresszió, amit a rendőri jelenlét is sugall, nem hoz semmi jót, csak félelmet vált ki, egyesekben pedig még fokozottabb agressziót.