2024. április 16., kedd

„Tragikus és felelőtlen döntés”

Kovács Elvira: A Magyar Mozgalom a közösség szétverésén dolgozik, vezetőinek önző pozíciószerzés az egyedüli célja

A Magyar Mozgalom hétvégi közgyűlése szinte teljes egyetértéssel döntött arról, hogy a szervezet indul a leendő választásokon. A választások különböző szintjein történő megjelenés módjáról még nem hoztak döntést, mint a mozgalom vezetői közölték, ezután pontosítják majd a szereplés részleteit. Döntés született arról, hogy még egy vajdasági magyar politikai tényező méretteti meg magát az előttünk álló voksoláson. Kovács Elvirát, a VMSZ alelnökét és parlamenti képviselőjét kérdeztük, először a hétvégi döntés kommentálására kértük fel.

– Fény derült arra, ami számunkra eddig is világos volt. Annak ellenére, hogy a Magyar Mozgalom tagjai megalakulásuk óta civil szervezeti mivoltjukat hangoztatják, megnyilvánulásaik és tevékenységük teljes egészében politikai pártra utal. Úgy véljük, hogy ez egy tragikus és felelőtlen döntés. A közösség megosztottságához vezet, aki pedig a közösség megosztottságára törekszik, az hosszú távon nem akarhat jót ennek a közösségnek, a vajdasági magyarságnak. Az MM a nyilvánosság előtt elismerte, hogy politikai ambíciói vannak, már nem burkolózhatnak civil köntösbe. Ez is bizonyítja, hogy a VMSZ-ből való kizárásuk jogos volt, s az MM által kizárásuk után kreált akció csupán populista politikai pontszerzésnek számított.

Kovács Elvira (Ótos András felvétele)

Kovács Elvira (Ótos András felvétele)

A Magyar Mozgalom nem nyújt semmiféle alternatívát. Nem kínál fel semmiféle megoldást, kizárólag a vajdasági magyar közösség szétverése a céljuk. A nyilatkozataik azt támasztják alá, hogy tragikomikus a történet. Nyilvánvalóan nagy a zavar a köreikben, mert ezek a nyilatkozatok egyáltalán nem következetesek. A társelnökök egymással szemben álló, konfúz kijelentéseket tesznek. Az egyik szerint önállóan, esetleg más kis magyar pártokkal együtt indulnak a választásokon minden szinten, a másik szerint nem kizárt az együttműködés belgrádi vagy újvidéki szerb pártokkal sem. Elzárkóznak a Szerb Haladó Párttal való koalíció elől, ez is bizonyítja, hogy teljes egészében elszakadnak a realitástól. Olyanok vezetik az MM-et, akik rosszul teljesítettek, s már nem tölthetnek be tisztségeket. Ezért e hiteltelen személyek a hatalomvágy és az önző pozíciószerzés miatt összefogtak. Ezeket az embereket az elvakult gyűlölet irányítja. Tudjuk, hogy becsapják az embereket, hiszen ha a közösség fontos lett volna a számukra, akkor folyamatosan terepen lettek volna, beszélgettek volna az emberekkel.

Egy közvélemény-kutatás kimutatta, hogy a mozgalomnak van támogatottsága a szavazók körében.

– Tartományi szinten 6 000 hitelesített aláírás összegyűjtése egyáltalán nem kis feladat. Köztársasági szinten 10 000 hitelesített aláírás összegyűjtése pedig csak hiú ábránd lehet számukra ebben a pillanatban. Már az aláírásgyűjtés folyamata és annak sikeressége és gyorsasága meg fogja mutatni, hogy kinek mekkora a támogatottsága. Elhangzott egy ilyen mondat, hogy a „rossz uralmához az kell, hogy a jók ne tegyenek semmit”. Szerintük nyilván mi vagyunk a rosszak, ők pedig a jók. Ha viszont visszanézünk csak egy kicsit, elég mindössze egy évre visszamenőleg: amíg ők tisztségen voltak, addig jók voltunk. Ha nem lenne a szerintük „rossz, diktatórikus” párt, akkor nem lenne részarányos foglalkoztatás, nem lenne kisebbségi akcióterv, senki sem állt volna ki a mezőgazdasági termelők érdekeiért. Sorolhatnék még sok eredményt, amiket a VMSZ ért el az elmúlt időszakban.

Hogyan hat ki a VMSZ kampányára az MM döntése, mire fektetik most a hangsúlyt?

– A VMSZ folyamatosan a magyar közösség érdekében fejti ki tevékenységét, az önkormányzati szinttől egészen a köztársasági szintig. Nem a rombolást, hanem a közösség szolgálatát tartjuk alapfeladatunknak. A következő napokban a Vajdasági Magyar Demokrata Párttal és a Magyar Egység Párttal közösen megfogalmazzuk választási programunkat. Nagyon örülünk annak, hogy a polgárok megbíznak bennünk és elmondják gondjaikat, amelyekre konkrét megoldások születnek. A VMSZ célja továbbra is az, hogy következetes politizálással, határozott kiállással tegyünk a vajdasági magyarságért.

Hamarosan kiírják a választásokat, feloszlatják a parlamentet. Milyen feladatok várnak még a ház jelenlegi összetételére?

– Most szavazunk a folyamatban lévő törvényekről, konkrétan a fizetési osztályokról és a közigazgatási eljárásról szóló törvényről, valamint a területszervezési törvény módosításairól. Ma kezdetét veszi a rendes tavaszi ülésszak, több káderkérdés is napirenden szerepel. Az önkormányzati és tartományi alkalmazottakról szóló jogszabályt is megvitatjuk, ez számunkra rendkívül fontos. Várhatóan szerdán, de legkésőbb csütörtökön tárgyalunk a védelmi miniszter személyéről, csütörtökön este bizonyára véget ér ez az ülés, s legkésőbb a hétvégén kiírják a választásokat, és feloszlatják a parlamentet is.