2024. április 20., szombat

Az éllovas nyerte az örökrangadót

SZUPERLIGA

Belgrád: Partizan–Crvena zvezda 1:2 (1:2)

Partizan-stadion, 30 000 néző, vezette Glodović (Verbász). Góllövők: Gogua a 18., illetve Ibanez a 25. és Vieira a 33. percben.

Partizan: Šaranov, Bandalovski, Gogua, Jovanović (Lukić), Bogoslavac, Everton, Brašanac, Ilić (Kosović), Stevanović, Mihajlović, Božinov (Vlahović).

Crvena zvezda: Kahriman, Petković, Luković, Pavičević, Ibanez, Le Talek, Donald, Grgujić, Katai (Plavšić), Srnić (Ristić), Vieira, (Gavrić).

Izgalmas és érdekes mérkőzést láthattak azok, akik kilátogattak a 150. Partizan–Crvena zvezda rangadóra. A Partizan kezdte jobban a mérkőzést, s már annak korai szakaszában vezetéshez jutott. Mihajlović beadására Gogua ugrott a legmagasabbra, s közelről védhetetlenül fejelt a vendégek kapujába. Nem sokáig örülhettek a hazaiak, Ibanez néhány perccel később egy mesteri szabadrúgásgóllal egyenlíteni tudott. A lendületbe jött vörös-fehérek továbbra is támadásban maradtak, s ennek meg is lett az eredménye, hiszen egy kapu előtti kavarodásból Vieira tudott eredményes lenni, ezzel megfordította a mérkőzést. A Partizan természetesen mindent megtett az egyenlítésért. A második félidő nagy részében fölényben játszott, főleg azt követően, hogy a játékvezető kiállította a vendégek közül Lukovićot. A legígéretesebb lehetőséget az utolsó percben Kosović hagyta ki.

@k = Szabadka: Spartacus–Rad 2:1 (2:0)

Városi stadion, 500 néző, vezette: Nikolić (Kragujevac). Góllövők: Torbica a 6., Ljubinković (öngól) a 33., illetve Maraš a 68. percben.

Spartacus:Janošević, Antonić, Kovačević, Jočić, Branković, Šljivić, Tumbasović, Ilić (Ivanović), Torbica, Mrkela (Jondić), Milić (Mudrinski).

Rad:Budaković, P. Jovanović, Maraš, Bates, Ljubinković, Ćulum, Denić (Veselinović), Krstić, Arsenijević (Lutovac), I. Jovanović (Mladenović), Kaluđerović.

Fontos győzelmet arattak a bennmaradásért vívott harcban a Kék Galambok. Már a 6. percben vezetéshez jutottak a házigazdák, amikor Torbica 18 méterről lövésre szánta el magát, és a labda a kapufáról a vendégek hálójába került. Pár perccel később Branković szabadrúgásból veszélyeztette a Rad kapuját. A 33. percben megduplázta előnyét a Spartacus, miután Mrkela futott el a bal oldalon, Ilićhez passzolt, majd a menteni igyekvő Ljubenković szerencsétlenül ért a labdába, amely róla a saját hálójába került. Vendéghelyzettel, egészen pontosan Arsenijević lövésével indult a második játékrész, de Janošević a helyén volt. A 65. percben Ivanović bebiztosíthatta volna a győzelmet csapatának, de öt méterről Budakovićot találta el. A mezőnyfölényt kiharcoló vendégek Maraš góljával szépítettek, majd tovább támadtak, de a hazai védelem egyszer sem hibázott. @sz = T. T.

A 24. forduló: Metalac–Vojvodina 0:0, Spartacus–Rad 2:1, Novi Pazar–Borac 0:0, Jagodina–OFK Beograd 3:1, Partizan–Crvena zvezda 1:2, Mladost–Radnički (N) 0:1, Javor–Voždovac 0:0, Radnik–Čukarički 2:1.

1. Crvena zvezda

24

22

2

0

69:17

68

2. Borac

24

12

5

7

34:24

41

3. Čukarički

24

10

8

6

27:19

38

4. Radnički (N)

24

10

8

6

22:15

38

5. Vojvodina

24

10

7

7

36:33

37

6. Partizan

24

10

6

8

44:33

36

7. Voždovac

24

8

9

7

23:21

33

8. Javor

24

7

10

7

18:18

31

9. Mladost

24

7

10

7

22:24

31

10. Radnik

24

7

9

8

28:39

30

11. Metalac

24

6

8

10

22:31

26

12. Novi Pazar

24

6

7

11

18:33

25

13. OFK Beograd

24

7

1

16

21:37

22

14. Jagodina

24

4

10

10

18:34

22

15. Rad

24

4

7

13

23:35

19

16. Spartacus (–2)

24

4

9

11

16:28

19

A következő forduló (március 5-én): Radnik–Metalac, Čukarički–Javor, Voždovac–Mladost, Radnički (N)–Partizan, Crvena zvezda–Jagodina, OFK Beograd–Novi Pazar, Borac–Spartacus, Rad–Vojvodina.

MAGYAR NB I.

A szombat esti Honvéd–Ferencváros rangadón a vendégek motiválatlanul léptek pályára, gyenge játékuk pedig el is nyerte méltó büntetését. Geráékat valószínűleg elaltatta a hatalmas pontelőnyük a második helyezett újpestiekkel szemben, s ezért vették kissé félvállról a találkozót. Mindez azonban keveset von le a Honvéd játékosainak érdeméből, akik egy kis szerencsével már az első félidőben kiüthették volna a zöld-fehéreket. Dibusz védéseire is szükség volt ahhoz, hogy a vendégek kapuja a játékrész hajrájáig érintetlen maradjon, ekkor azonban Baráth szépségdíjas találattal a kispestieket juttatta előnyhöz. A szünetben beállt Böde, a csodafegyver, ezúttal azonban ő is kevésnek bizonyult. Ráadásul hamarosan Vasiljević okos találatával növelni tudta csapata előnyét. A vendégek csak ekkor kapcsoltak nagyobb sebességre, de csak egy szépítő gólra futotta az erejükből. Lamah találatát követően Dilaver buta módon kiállíttatta magát, s az emberhátrányba került listavezető ezzel el is búcsúzhatott a pontmentés reményétől.

Jól kezdődött az Újpest–Debrecen „ezüstrangadó”. Mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek a gólszerzésre, a legnagyobb kétségkívül a vendégeké volt, viszont Kulcsár közeli lövését a gólvonalról vágta ki Nagy. Kevéssel a szünet előtt a Loki Szakály büntetőből szerzett góljával jutott előnyhöz. A második játékrész inkább küzdelmes volt, mintsem szép. A mérkőzés hajrájában Bódi a saját tizenhatosán belül csak szabálytalanul tudta megállítani az újpesti Angelovot. A debreceni azonnal piros lapot kapott, Lencse pedig magabiztosan értékesítette a megítélt tizenegyest, s ezzel egy pontot mentet a hazaiaknak.

A 22. forduló: Haladás–Diósgyőr 2:1 (Wils 32., Ugrai 92., illetve Barczi 29.), MTK–Békéscsaba 0:0, Paks–Vasas 3:0 (Lenzsér 45., Bartha 58., Kulcsár 76.), Puskás Akadémia–Videoton 0:1 (Feczesin 95.), Újpest–Debrecen 1:1 (Lencse 87., illetve Szakály 38.), Honvéd–Ferencváros 2:1 (Baráth 41., Vasiljević 55., illetve Lamah 88.).

1. Ferencváros

22

18

1

3

45:10

55

2. Újpest

22

9

9

4

30:21

36

3. Debrecen

22

9

8

5

35:23

35

4. Haladás

22

9

8

5

20:21

35

5. Videoton

22

11

1

10

24:21

34

6. Paks

21

9

6

6

27:21

33

7. MTK

21

8

7

6

25:21

31

8. Honvéd

22

7

6

9

27:28

27

9. Diósgyőr

22

6

5

11

23:34

23

10. Vasas

22

6

1

15

20:38

19

11. Puskás

22

4

7

11

24:34

19

12. Békéscsaba

22

3

5

14

18:46

14

A következő forduló (március 5-én): MTK–Újpest Debrecen–Puskás Akadémia, Ferencváros–Diósgyőr, Honvéd–Vasas, Paks–Békéscsaba, Videoton–Haladás.