2024. április 18., csütörtök
ASZTALITENISZ

Rio miatt minden egyéni győzelem fontos

Kuala Lumpurban rendezik meg 99 ország 670 versenyzője részvételével az asztaliteniszezők 54. csapat-világbajnokságát, amely vasárnap kezdődik és március 6-áig tart. Szerbia férfi- és női válogatottja is a II. divízióban érdekelt. A 25. helyre rangsorolt szerbiai női válogatott az E csoportban szerepel majd, ahol Anglia, Kanada, Belgium, Törökország és Új-Zéland ellen próbálja meg érvényesíteni a papírformát, mivel Slobodan Stojanov kiválasztottjai a csoport első kiemeltjének számítanak. Az első hely megszerzése nem lesz könnyű, hiszen a Hu Melekkel (26. a világranglistán) felálló Törökország és Anglia is hasonló reményekkel áll asztalhoz.

Szerbia férfiválogatottja, amely a Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség ranglistáján a 29. helyen áll, a H csoportban kapott helyet, ahol még Spanyolország, Bulgária, Ausztrália, Lettország és Puerto Rico szerepel. Goran Kocić szövetségi kapitány már korábban úgy döntött, hogy a csapat negyedik tagja a törökkanizsai Nagy Némedi Valentin lesz, aki az elmúlt időszakban mutatott játékával és eredményeivel érdemelte ki, hogy első felnőtt-világbajnokságán állhat asztalhoz. A csoportok első három helyezettjei harcolhatnak a 25–36. helyért, s a divízió győztese, valamint az ezüstérmes a következő világbajnokságon a legjobbak társaságában szerepelhet. Annak ellenére, hogy Szerbia egyik válogatottja sem játszhat majd az éremért, valamennyi játékos szempontjából fontos a csapat-vb, ugyanis minden egyes győzelem növeli a világranglistás pontok számát, s mivel a ranglistás helyezés alapján selejtező nélkül is ki lehet jutni a riói olimpiára, a csapat-vb-n az egyéni győzelmek jelentősége is felértékelődik.

Mindkét nem képviselői négy divízióban küzdenek meg egymással, minden osztályban négy darab hatos csoportban kezdődik a verseny, amely ezután egyenes kieséses rendszerben folytatódik. A csoportgyőztesek egyből a negyeddöntőbe jutnak, a másodikok pedig a harmadikokkal játszanak a negyeddöntőbe kerülésért. Ugyanezt a szisztémát alkalmazzák az alsó ági rájátszás során is, azaz a csoportnegyedikek az egyenes kieséses szakasz első körében kiemeltek lesznek, abban csak a csoportötödikek és a -hatodikok játszanak.

A férfiaknál és a nőknél is Kína az első kiemelt, s az erősebbik nem esetében Németország áll a második helyen, a német válogatott azonban nem a legerősebb felállításban utazott el a vb-re, ugyanis a világranglista ötödik helyén álló Dimitrij Ovtcharov sérülés miatt visszalépett. A horvát együttesben ezúttal is ott van a 47 éves Zoran Primorac, akinek ez lesz a 18. világbajnoksága, miután 1987-ben Újdelhiben debütált. A legtöbb vb-n a belga Jean-Michel Saive szerepelt, aki 24 világbajnokságon vett részt, míg a fehérorosz Vlagyimir Szamszonovnak a Kuala Lumpur-i lesz a 20. vb-je. Még egy veterán játékos asztalhoz áll majd Kuala Lumpurban: a 43 éves, 2003-ban egyéni világbajnok Werner Schlager a sérült Daniel Habesohn helyére került be az osztrák válogatottba.

A szerbiai válogatott, férfiak: Aleksandar Karakašević (75.), Marko Jevtović (154.), Nagy Némedi Valentin (359.), Pető Zsolt (144.). Szövetségi kapitány: Goran Kocić.

Nők: Erdélyi Annamária (127.), Fehér Gabriella (132.), Makszuti Anetta (238.), Andrea Todorović (172.). Szövetségi kapitány: Slobodan Stojanov.

Férfiak, II. divízió, G csoport: Magyarország, Egyiptom, Szlovénia, Argentína, Mexikó, Norvégia. A vasárnapi program: Magyarország–Argentína (közép-európai idő szerint 9.30).

H csoport: Spanyolország, Szerbia, Bulgária, Ausztrália, Lettország, Puerto Rico. A vasárnapi program: Szerbia–Puerto Rico (9.30).

Nők, I. divízió, A csoport: Kína, Tajvan, Románia, Magyarország, Spanyolország, Malajzia. A vasárnapi program: Kína–Magyarország (3 óra), Magyarország–Malajzia (9.30.).

II. divízió, E csoport: Szerbia, Anglia, Kanada, Belgium, Törökország, Új-Zéland. A vasárnapi program: Szerbia–Belgium (6 óra).

A világbajnokság hivatalos honlapja: www.perfectwttc2016.com.my