2024. március 29., péntek

Elutasították a svájciak a bevándorlók kitoloncolására vonatkozó törvény szigorítását

A svájciak népszavazáson utasították el azt a javaslatot, hogy az ország szigorítsa a bűncselekményt elkövető külföldiek automatikus kiutasítását lehetővé tévő törvényt - közölte az állami televízió vasárnap.

A népszavazási kérdést a bevándorlás-ellenes Svájci Néppárt (SVP) terjesztette elő.

A kormány honlapján közzétett végleges adatok szerint a választópolgárok 59 százaléka utasította el az SVP javaslatát. A részvételi arány 62 százalékos volt, szakértők szerint 1992 óta a legmagasabb a népszavazás intézményével gyakran élő országban.

Az SVP azt akarta elérni, hogy a külföldiek már a kisebb bűncselekmények elkövetése - például a szociális juttatásokkal való visszaélés vagy kábítószer-kereskedelem, a visszaeső bűnözők esetében a könnyű testi sértés, rágalmazás vagy verekedésben való részvétel - esetén is kitoloncolhatók legyenek az országból.

A kiutasítást a párt javaslata szerint automatikusan, az arányosság mérlegelése vagy az egyedi esetek vizsgálata nélkül kellene végrehajtani rögtön a kiszabott büntetés letöltése után. Az SVP előterjesztését nem támogatta sem a kormány, sem a parlament, mivel szerintük az ellentétes a jogállamiság alapelveivel és a nemzetközi joggal is.

Az ország legerősebb politikai formációjának számító SVP egy hasonló tartalmú, de a kitoloncolással járó bűncselekmények tekintetében engedékenyebb kezdeményezésére már 2010 novemberében igent mondtak az alpesi ország lakói. Az előterjesztést tavalyi törvénybe iktatásakor a kormány és a parlament azonban kiegészítette egy méltányossági záradékkal, amely számos esetben nem teszi lehetővé a tényleges kiutasítást. Az SVP véleménye szerint ezzel a lépéssel felpuhították a nép korábbi döntését.