2024. március 28., csütörtök

Új rendszert vezetett be Szlovénia és Horvátország

Hans Friedrich Schodder: Az új feltételek megnövelték azok számát, akik más útvonalon indulnak tovább

Szlovénia és Horvátország naponta csak 500 menekültet fogad be – mondta pénteken Nebojša Stefanović szerb belügyminiszter. Elmondta, a horvát és a szlovén rendőrség bejelentette a rendszer megváltoztatását, mely szerint Szlovénia és Horvátország is korlátozza azoknak a menekülteknek a számát, akik naponta átléphetik a határt. Erről később írásos értesítést is küldtek Szerbiának.
Stefanović elmondta, jelenleg mintegy 2000 menekült tartózkodik az ország területén. Csupán kis hányaduk folyamodott menedékjoghoz, az elmúlt napokban csak 38-an adták át kérelmüket, azt is csak azért, hogy pár nappal tovább maradhassanak Szerbia területén, hogy kipihenjék a hosszú út fáradalmait. Vagyis a kérelemmel csak időt nyernek, hiszen nem szeretnének Szerbiában vagy Horvátországban, esetleg Macedóniában maradni, a nyugat-európai országok egyike a célállomásuk.

Menekültek Šidnél (Ótos András felvétele)

Menekültek Šidnél (Ótos András felvétele)

Stefanović hozzátette, Szerbia gondot visel a lakossága biztonságára. Kiemelte, kedden sort kerítenek a rendőrigazgatók találkozójára, ahol a görög, illetve a balkáni útvonal országainak, valamint a Németország és a Hollandia rendőrigazgatói ülnek majd egy asztalhoz.

Elmondta, a katonai erők alkalmazását akkor vetik be a határ mentén, amikor arra szükség mutatkozik, de mint mondta, készenlétben kell állni, nem lehet ugyanis arra várni, mikor törik át a menekültek a görög–macedón határt.

A parlament munkaügyi, szociális és társadalomügyi bizottságának ülésén elhangzott, a múlt év elejétől a mai napig mintegy 96 ezer menekült haladt át az ország területén. Szerbia menekültpolitikája követi az EU menekültügyi politikáját, a tagállamok ugyanis számbelileg meghatározták, hány menekültet hajlandóak az országukba befogadni naponta. Ausztria szigorítását követően Szlovénia és Horvátország is szigorúbb feltételeket állított fel, és ma már az afgán menekültek sem folytathatják útjukat a nyugati országok felé. Ez okozta a menekültek feltorlódását a görög határon.
A bizottságon elhangzott, Szerbia továbbra is humánus megoldásban gondolkodik, de nem kíván azok gyűjtőállomásává válni, akik nem folytathatják útjukat az EU országai felé.

Hans Friedrich Schodder, az UNHCR szerbiai vezetője kiemelte, az új feltételek bevezetése megnövelte azoknak a számát, akik más útvonalon indulnak tovább. Mint elmondta, mintegy 600-an folytatják útjukat Szerbián át az EU irányába. Miután Horvátország mindennap módosítja a feltételeket, a helyzet annyira érzékennyé vált, hogy most már nagyobb figyelmet kell fordítani a nemzetközi és nemzeti jogok védelmére is, tette hozzá.

Emilija Jokić, a belügyminisztérium menekültosztályának vezetője kiemelte, miután bevezették a görög–macedón határon a menekültek közös bejegyzését, a határon, a senki földjén jelenleg mintegy 4000 szíriai, afgán, pakisztáni és marokkói menekült tartózkodik. Csütörtökről péntekre 150-en lépték át a határt. Feszült a helyzet a macedón–szerb határon is, ahol már napok óta 300 afgán várakozik, akiket a horvát határról Macedóniába, Tabanovciba szállítottak vissza. Néhány nappal ezelőtt 500-an voltak, ám többen úgy döntöttek, visszamennek Görögországba. A Tanjug jelentése szerint bár Tabanovciban sokan várakoznak, közöttük sok a gyerek is, míg a preševói ideiglenes befogadó központ szinte üres.


A šidi határátkelőn a vámellenőrzés során három iraki menekült országhatáron átjutását akadályozták meg a hatóságok. A Vámigazgatóság közleménye szerint egy topolai rendszámtáblás, autóalkatrészeket szállító teherautó rakterében három 20 és 26 év közötti férfire bukkantnak a vámosok. A fokozott ellenőrzésre azért kerítettek sort a vám munkatársai, mert észrevették, hogy a teherautó ponyvája fel van hasítva. Az iraki férfiak akkor mehettek be a teherautó rakterébe, amikor a jármű sofőrje pihenőt tartott a közeli üzemanyagtöltő állomáson.